Kovács Zoltán: Kettős mércét alkalmaz az EU

Kovács Zoltán
Kovács Zoltán
Vágólapra másolva!
Teljesen nyilvánvaló, hogy "a magukat progresszívnak nevező baloldali és liberális politikusok" nem tudják elfogadni, hogy Magyarország nem hajlandó befogadni az illegális migránsokat sem az ország, sem az EU területére, illetve hogy bünteti a határsértőket - mindezt azzal kapcsolatban mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az Origónak, hogy hétfőn az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága a magyar kormány migrációs politikájával foglalkozott.
Vágólapra másolva!

"A Soros György által finanszírozott civil szervezetek nem tudják elfogadni, hogy Magyarország nem akar migránsokat betelepíteni az országba" – így összegezte Kovács Zoltán a hétfői európai parlamenti meghallgatást. A kormányszóvivő az Origónak az uniós parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) ülése kapcsán kifejtette, hogy "magukat civilnek valló, alapvetően a bevándorlást segítő szervezetek", illetve politikusok érvelnek a magyar kormány ellen.

Átvették a magyar megoldásokat

Kovács Zoltán bizarrnak nevezte a meghallgatás hangulatát, mivel többek között azt is követelték a különféle szervezetek, hogy a kormány hasson oda a bíróságokra, hogy változtassák meg az elsőfokú ítéletüket Ahmed H. ügyében.

pláne nem, ha elsőfokról van szó – tette hozzá.

Kovács Zoltán: Bizarr volt a meghallgatás hangulata Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Egyébként a hétfői meghallgatásnak semmilyen konkrét jogi következménye nincsen – mondta a kormányszóvivő. Ráadásul az ott elhangzott bírálatokra korábban már válaszolt a kabinet, és az uniós országok a magyar migrációs politikának a 90-95 százalékát már átvették. "Úgy látszik, a LIBE-bizottságban még mindig vannak olyanok, akik bevándorláspárti politikát támogatják" – tette hozzá. Kijelentette, a kormány politikai konfliktusra számít a második védelmi vonal és az új jogszabályok miatt, mert az ellentétes politikai érdekeket képviselő civil szervezetek Európa megvédésével szemben fognak érvelni.

Felesleges intézkedések

A szóvivő szerint kettős mércét alkalmaz az EU. Kifejtette: a határátlépésnél felesleges és bürokratikus intézkedéseket akarnak hozni az európai uniós állampolgárokra nézve, megnehezítik az életüket, ez "egyfajta vegzálásnak tekinthető". Közben - folytatta -

az uniós politika megengedő az illegális migránsok Európába való beengedésével kapcsolatban.

Hangsúlyozta, a határátlépéssel kapcsolatos intézkedésről a tervek szerint a jövő héten dönt a Belügyek Tanácsa. A magyar kormány nem ért egyet a javaslat végleges verziójával. Kovács Zoltán azt mondta, azzal egyetértenek, hogy a határokat szigorúan kell őrizni, de a kettős mércét nem tudják elfogadni.

Trócsányi: Ködben élnek

A hozzászólók döntő többsége kritikus volt a magyar intézkedésekkel szemben az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának meghallgatásán, a kormány migrációs politikáját azonban szépen lassan elfogadják és alkalmazzák Európában - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az ülés után, amelynek a jogállamiság magyarországi helyzete volt az egyik témája.

Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint több civil szervezet is ködben él Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A tárcavezető a magyar bevándorláspolitikát bíráló képviselők és civil szervezetek kapcsán úgy vélekedett, ködben él, aki azt gondolja, "hogy minden szép, minden jó, probléma nincs, a terrorizmus nem létezik, a közbiztonsággal és a közrenddel nem kell foglalkozni, és tulajdonképpen egy a lényeg, hogy minél több ember be tudjon jönni".