Ketten még életveszélyben a borsodi halálos baleset után

berecki
Mindkét autó összetört az Alsóberecki mellett történt, tragikus kimenetelű balesetben - az egyik jármű utasait feszítővágóval szabadították ki a roncsokból
Vágólapra másolva!
Három nő halt meg a vasárnap reggel, Alsóbereckiben történt frontális ütközésben, két utas életéért még mindig küzdenek a miskolci kórházban. A köd és az eső is hozzájárulhatott a tragikus kimenetelű balesethez.
Vágólapra másolva!

Három nő halt meg vasárnap reggel, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alsóberecki mellett történt frontális karambolban, a két személyautóban összesen kilencen utaztak, harminc és ötven év közötti férfiak és nők.

Még küzdenek értük

A tragikus kimenetelű balesetről korábban az Origo is beszámolt. Friss információink szerint az ütközésben egy férfi és egy nő életveszélyesen megsérült, őket a miskolci megyei kórház traumatológiai osztályán ápolják – két könnyebb sérültet pedig még a helyszínen láttak el a mentők.

Úgy tudjuk, minden érintett magyar állampolgár, és a környező, határ menti falvakban laknak.

Köd és eső szitált

A baleset reggel fél hét körül történt, és bár körülményei egyelőre tisztázatlanok, a rossz időjárási viszonyok is hozzájárulhattak a tragédiához:

a 381-es főút érintett szakaszán köd volt, és esőtől csúszott az aszfalt.

A két autó, egy Mercedes kombi és egy Volkswagen nagy erővel ütközött, ez látható a Mercedes motorháztetőjének felületi sérüléseiből – mondta Melegh Gábor közlekedési igazságügyi szakértő az Origónak.

A járművek ütközési sebességéről és szögéről azonban nem akart becslésekbe bocsátkozni, mivel a hivatalos vizsgálati eredmények még nem ismertek.

A nagyobb tömeg életet menthet

Az viszont a fénykép alapján is látható, hogy a kombi utasterét alig érte behatás, itt az ütközés továbbáramló energiája okozhatott sérüléseket. A Volkswagen viszont jobban összeroncsolódott, a tetejét feszítővágóval kellett levágni, hogy a tűzoltók kiemelhessék az utasokat.

Mindkét autó összetört az Alsóberecki mellett történt, tragikus kimenetelű balesetben - az egyik jármű utasait feszítővágóval szabadították ki a roncsokból Forrás: Police.hu

Melegh azt mondta az Origónak, ütközéskor növeli a túlélési esélyeinket, ha olyan autót választunk, ami nem csak jól vizsgázott a törésteszteken, de a súlya is a lehető legnagyobb.

A masszív vázszerkezet és a tömegből adó nagyobb ütközési energia ugyanis életeket menthet, legalább az egyik oldalon.

A helyszíni szemle már véget ért, a karambol részleteit a rendőrség még vizsgálja.