Futártól lopott, aztán ő is futott

Vágólapra másolva!
Először csak egy csomagot, aztán felbátorodva többet is lopott a futárautót kifosztó férfi - mindezt egy térfigyelő kamera előtt. Végül tolvajnak is futnia kellett.
Vágólapra másolva!

Kamerafelvétel alapján keresi a fővárosi XIII. kerületi Rendőrkapitányság a férfit, aki február elsején, a Kresz Géza utcában fosztogatott egy őrizetlenül hagyott futárautót.

Egyet, majd még egyet

Mint a videón is látható, a fiatal férfi először csak egy csomagot emel ki óvatosan a furgonból, aztán, látva, hogy senki sem figyeli, visszalép, és ellop még egyet.

Futott a futár elől

Ekkor viszont már a futár is észrevette, és üldözőbe vette a zsákmányát potyogtató tolvajt. A tettesnek azóta sincs nyoma, a rendőrség pedig a felvételek alapján körözi a férfit, és megtalálásához a lakosság segítségét is kérik.

Aki tud valamit a tolvaj hollétéről vagy a bűncselekmény részleteiről, az hívhatja a 06-1-236-2800 telefonszámot, illetve névtelenül is bejelentést tehet az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.