Fidesz: A kormánypártok az emberek kifosztása ellen akarnak fellépni

Fidesz Migrációs fórum Németh Szilárd  Fidesz országgyűlési képviselő   „rezsicsökkentésért” felelős képviselő tart fórum Újpest  migrációs válság migráció
Németh Szilárd a Fidesz országgyűlési képviselője, a Fidesz „rezsicsökkentésért” felelős képviselője tart fórumot Újpesten a migrációs válságról. 2016.09.16.
Vágólapra másolva!
Az emberek kifosztásának megakadályozását szolgálja a kormánypártok következő jogalkotási javaslata, amely a hitelkárosultak ingatlanjának árverezési gyakorlatát érintené – közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Fidesz-frakció helyettes vezetője. 
Vágólapra másolva!

Németh Szilárd méltánytalannak nevezte a bankok és követeléskezelők gyakorlatát, amely szerint az árverezésen az ingatlan akár az értékének 50 százalékáért is elvihető valakitől, de azt is, hogy a folyamat két fordulóban, akár 120 nap alatt lezárulhat.

Azt mondta: az első fordulóban az ingatlant az értékének 70, ha pedig nem talál gazdára, akkor a második körben 50 százalékán bocsátják árverezésre. Felháborítónak tartotta, hogy

aki így veszíti el a lakását, annak akár a folyamat végén is maradhat még hiteltartozása.

Hangsúlyozta: a hiteleket fizetni kell, de a bajbajutottakkal nem lehet megtenni, hogy mindenüket elvegyék. Felvetődik a kérdés, hogy a bank körültekintően járt-e el akkor, amikor hitelt adott valakinek – fogalmazott.

Németh Szilárd Fotó: Polyák Attila - Origo

Hozzátette: a Fidesz és a KDNP szociális munkacsoportja hamarosan megoldási javaslatot kínál erre.