Olasz buszbaleset: cáfolja a cégvezető a póttankról szóló információt

Vágólapra másolva!
Czakó Tibor, a Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezető igazgatója cáfolta azt a sajtóban megjelent feltételezést, hogy egy illegálisan beszerelt üzemanyagtartály lett volna a Verona mellett januárban balesetet szenvedett autóbuszban. Szerinte gyárilag van ott az üzemanyagtartály, ezt leírások is bizonyítják. Az ügyvezető kedden még nem nyilatkozott.
Vágólapra másolva!

Az Origo információi szerint az autóbusz elejébe épített póttank repedhetett meg a buszban, ami aztán az ütközéskor keletkezett nagy nyomás és hő miatt lobbant lángra.

Czakó Tibor az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: gyári leírások bizonyítják, hogy a busz elejénél, jobb és bal oldalon gyárilag felszerelt üzemanyagtartályok vannak. A képeken – mindkét oldalon – jól látható a gyári töltőnyílás.

Az ügyvezető a póttank feltételezett robbanásáról azt közölte: a jobb oldali üzemanyagtartályt már az ütközés előtt feltépte a szalagkorlát, és a kidöntött villanyoszlop rövidzárlata lobbantotta be a kiömlő gázolajat, miként azt olyan kép- és videofelvétel is igazolja, amelyet szerinte nevét is vállaló szakértő jegyez, szemben egy "névtelen" szakértő állításával.

Az ügyvezető kedden még nem nyilatkozott.

Az olasz hatóságok még nem zárták le a vizsgálatot,

a busz roncsa is Olaszországban van még, és a Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomoz az ügyben. Arról, hogy hogyan történhetett a baleset, nagyon sok a találgatás, mert a nyomozásra való tekintettel nem adhatnak ki információt.

Ahogy korábban is írtuk, ebben a busztípusban – Setra S 317 GT-HD – az üzemanyagtartály a busz első ajtaja és jobb első kereke között van, nagyjából egy-másfél üléssornyit nyúlik hátra. Ennek ellenére a balesetben azt tartotta a legszokatlanabbnak az Origónak korábban nyilatkozó másik, buszvezetői gyakorlattal is rendelkező igazságügyi szakértő, hogy hogyan tudott ilyen hamar kigyulladni a busz első része.

Erre adhatna magyarázatot, hogy plusz-üzemanyagtartály lehetett a buszban. A gyakorlatban nem szokatlan még külföldön sem, hogy a több járművet üzemeltető cégek kibővítik az üzemanyagtartályokat – mondta az Origónak egy buszok műszaki vizsgáztatásával is foglalkozó szerviz.

Csakhogy, információink szerint a busztársaságnak nem volt engedélye a plusztartályra, vagyis azt illegálisan szerelhették be. A nyomozóknak sem tudták megmutatni a papírokat. Úgy tudjuk, nem is kértek ilyen engedélyt a gyártótól, pedig az előírások szerint kellett volna.

Verona közelében január 20-án éjjel szenvedett balesetet a Pizolit Személyszállító Kft. autóbusza, amelyen többségben fiatalok, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, valamint volt diákok, tanárok, szülők is utaztak. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek.