Orbán: A határvédelem továbbra is kiemelt nemzetbiztonsági ügy

Kontrát Károly; Simicskó István; Balogh János; Orbán Viktor
Budapest, 2017. január 12. Orbán Viktor miniszterelnök (középen) beszédet mond a határvadászképzés első ütemében részt vevő állomány ünnepélyes eskütételén a budapesti Hungexpón 2017. január 12-én. A kormányfő mögött Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (b) és Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, jobbról Simicskó István honvédelmi miniszter. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A magyar határra nehezedő nyomás a következő években nem fog megszűnni, ezért a határvédelem továbbra is kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági ügy – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a határvadászképzés első ütemében részt vevő állomány ünnepélyes eskütételén.
Vágólapra másolva!

A kormányfő beszédében hangsúlyozta: kívülről, Brüsszelből továbbra sem várhatunk megoldást, így „nekünk kell megvédenünk saját magunkat”.

A honvédség és a rendőrség munkájának köszönhetően Magyarország ma az Európai Unió egyik legbiztonságosabb országa – mondta Orbán Viktor.

de mindez nem jelenti azt, hogy a magyarokkal ne fordulhatnának elő ilyen szörnyűségek” – figyelmeztetett.

Orbán Viktor miniszterelnök a tisztavatón Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szerinte Európa jobban járt volna, ha nem támadja a magyar megoldásokat, amelyek működőképesnek és hasznosnak bizonyultak, és amelyeket azóta egyre több ország átvett. „Tettekkel bizonyítottuk, hogy megálljt lehet parancsolni a bevándorlásnak” – mondta.

Lezárult a naivitás korszaka

A határvadászok arra tettek esküt, hogy megvédik Magyarország határait, amivel Európát is védik, „ahogy ez mifelénk az utóbbi 500 évben lenni szokott (...) Megvédeni magunkat és Európát is – ez lett évszázadok alatt a magyar nemzet sorsa” – fogalmazott.

532 tiszthelyettes tett esküt Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szerinte a naivitás, az illúziók és az erélytelenség korszaka lezárult,

Bár vannak, akik azt gondolják, hogy minden Európába érkező ember az itteni szokások és törvények szerint akar élni, ám Orbán Viktor szerint a tények ennek éppen az ellenkezőjét mutatják: a terrortámadások és a zavargások, az erőszak és a bűnözés, az etnikai és kulturális összeütközések mind arra figyelmeztetnek, hogy „akik idejönnek, nem a mi életünket akarják élni”, hanem a sajátjukat szeretnék folytatni, csak éppen európai életszínvonalon – mondta.

Nemzeti öngyilkosság

A kormányfő ugyanakkor arról is beszélt, hogy a migránsok áldozatok is, az embercsempészek, a beengedést és meghívást ígérgető európai politikusok, valamint saját illúzióik áldozatai.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Balogh János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, Papp Károly altábornagy, országos rendőrfőkapitány, Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter az eskütételen Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az illegális bevándorlók között terroristák is érkeznek, emiatt pedig több európai országban is ártatlan emberek haltak meg, és fizettek életükkel a saját országuk gyengeségéért.

Az 532 tiszthelyettes rendőr ünnepélyes eskütételén – amelyet a Hungexpón tartottak – a hozzátartozók mellett jelen volt Pintér Sándor belügyminiszter, Simicskó István honvédelmi miniszter és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója is.