Füstölt a HÉV a Batthyány téren

Vágólapra másolva!
Füstölt az 5-ös, szentendrei HÉV egyik szerelvénye Budapesten, a Batthyány téren kedd este - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A megálló szolgálata kiürítette az állomást, mintegy kétszáz embernek kellett elhagynia a HÉV végállomását.

A tűzoltók áramtalanították a szerelvényt, majd megkezdték a jármű átvizsgálását, elsődleges információk szerint

a füstölést a fékrendszer túlmelegedése okozta.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldalán közölte, hogy a vizsgálatok ideje alatt az 5-ös HÉV helyett a 19-es és a 41-es villamossal, illetve a 109-es autóbusszal lehetett megközelíteni a Batthyány téri végállomást.