Négy férfi lopott egy nyugdíjastól

Vágólapra másolva!
A videón látható férfiak egy idős, angyalföldi nyugdíjas asszony pénzét vitték el. Két tolvajt még keres a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Négy férfi január 9-én 10 óra körül becsengetett egy Tomori utcai lakásban lakó idős asszonyhoz. Azt mondták neki, hogy a fűtést szeretnék ellenőrizni, egyikük még igazolványt is felmutatott, ezért a nő beengedte őket. Három férfi úgy tett mintha a radiátorokat ellenőrizné, egy pedig elkérte a nyugdíjas iratait, amiket – az otthon tartott pénzével együtt – a párnája alól vett elő.

Pár perccel később, miután a férfiak elmentek, az asszony észrevette, hogy eltűnt a pénze. Hívta a rendőröket. Négy férfiből kettőt sikerült azonosítani. Őket pénteken fogták el az otthonaikban. Bevitták őket a kapitányságra, és gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a két férfi előzetes letartóztatását. Társaikat még keresi a rendőrség.

Ezért a BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a videón látható férfiakat felismeri, tud valamit a lopásról vagy arról, hol vannak, hívja a 06-1-236-2800 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.