Veronai buszbaleset: a biztosítók már elindították kárrendezést

Olaszország, halálos buszbaleset, A4-es autópálya, Verona szinyei gimnázium
Verona, 2017. január 21. Az észak-olaszországi Veronánál balesetet szenvedett magyar különbusz kiégett roncsa a szerencsétlenség helyszínén, az A4-es autópályán 2017. január 21-én. Az előző éjjelen a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait Franciaországból hazaszállító autóbusz egyelőre ismeretlen okból kisiklott, és kigyulladt. Tizenhat középiskolás diák életét vesztette, huszonhatan megsérültek. (MTI/EPA/Filippo Venezia)
Vágólapra másolva!
A biztosítótársaságok már a hét végén felvették a kapcsolatot a tragikus veronai buszbalesetben érintettekkel, a magyar hatóságokkal, és elindították a kárrendezési folyamatot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége honlapján.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a balesetet szenvedett utasok és a busz biztosítói szombat óta folyamatosan kapcsolatban állnak a sérültek hazaszállításával és hatósági ügyintézéssel foglalkozó Országos Mentőszolgálattal, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztériummal.

Forrás: MTI/EPA/ANSA/Filippo Venezia

Emellett a biztosítók felvették a kapcsolatot az érintett iskola vezetőjével, és

folyamatosan veszik fel a kapcsolatot a baleset sérültjeivel és az áldozatok családjaival,

hogy minél gyorsabban, minden segítséget megadhassanak számukra.

A biztosítótársaságoknak a helyzet kezelésekor, az információk nyilvánosságra hozatalakor mindenekelőtt a balesetben érintettek érdekeit kell szem előtt tartaniuk, és emellett meg kell felelniük a biztosítási titokra vonatkozó jogszabályi előírásoknak is - közölte a MABISZ.