Vágólapra másolva!
További húsz hatósági eljárás válik díjmentessé, ha a parlament megszavazza a Miniszterelnökség állami rezsicsökkentésről szóló újabb törvényjavaslatát - mondta a Magyar Időknek a Miniszterelnökség területi közigazgatási ügyekért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

A Magyar Idők csütörtöki számában megjelent cikkben Kovács Zoltán elmondta: "a célok megvalósításának egyik fontos eleme, hogy eltöröljük azokat az illetékeket és díjakat, amelyek az állampolgárok és a vállalkozások nagy részét érintik."

Kovács Zoltán rámutatott: a törvényhozás az év elején számos költséget szüntetett meg vagy csökkentett,

most érkezett el az állami rezsicsökkentésnek nevezett program második fázisa.

A tárca kedden törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, mely összesen húsz hatósági eljárás illetékét, díját szüntetné meg.

Tizenöt esetben a magánszemélyek terhe csökkenne. A jövőben például

  • ingyenesen juthatna bárki anyakönyvi kivonathoz,
  • adott esetben az ingatlanok tulajdoni lapjának nem hiteles másolatáért sem kellene fizetni,
  • a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéhez szükséges hatósági bizonyítványt is költségmenetesen szerezhetnék be az érintettek.

A vállalkozások anyagi helyzetét segítené, hogy bizonyos cégbejegyzések és az egyéni vállalkozók nyilvántartása alapján kiállított hatósági bizonyítvány költségét eltörölnék.

Az újabb díjmentesség 2017 márciusában lépne életbe.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormányzat nem találomra választotta ki a megszűnésre ítélt tételeket, nyáron ugyanis társadalmi konzultációt tartottak.

Kovács Zoltán kiemelte: a jövő évi változtatásokkal a családok nagyjából négyszázmillió forintot spórolnának meg, a vállalkozások pedig 1,2 milliárd forintos megtakarításhoz juthatnak. A tavaly megszavazott és idén január óta élő díjeltörlések eközben nagyjából tízmilliárd forintot hagynak idén a magánszemélyeknél, 2,5 milliárdot pedig a vállalkozóknál. Ezek szerint két év alatt az állami rezsicsökkentés 14 milliárd forinttal segítheti a családok és a hazai gazdasági szereplők boldogulását.