Januárban újabb béremelés a felsőoktatásban

Palkovics László  az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára
Budapest, 2014.07.24.
Fotó: Marton Szilvia
Palkovics László az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára Budapest, 2014.07.24. Fotó: Marton Szilvia
Vágólapra másolva!
A felsőoktatásban 2017 januárjában az idei 15 százalékos emelés után 5 százalékkal nőnek a keresetek - közölte Palkovics László oktatási államtitkár. Jövő ősszel pedig a pedagógusok béremelése folytatódik.
Vágólapra másolva!

Jövőre is folytatódik az oktatói bérek emelése: az idén januári 15 százalék után 2017 januárjában további 5 százalékkal nőnek a keresetek a felsőoktatásban - mondta Palkovics László oktatási államtitkár.

Mindezt 2018-ban követi egy újabb 5 százalékos lépcső, így összességében 27 százalékkal nőnek majd a keresetek.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy dolgoznak további, az illetményeket érintő, a felsőoktatásban dolgozók munkájának elismerését célzó lépésen, amely 2017 szeptemberében léphet majd életbe.

Palkovics László oktatási államtitkár Fotó: Marton Szilvia - Origo

Palkovics László emlékeztetett, hogy az életpálya utolsó állomásaként jövő szeptemberben 3,5 százalékos emeléssel számolhatnak a pedagógusok. Ezzel

2017-ben a pedagógusok bére a diplomások béréhez viszonyítva 82 százalékot ér el, miközben az OECD-átlag 80 százalék lesz.

Kitért arra is, hogy amikor a béremelési program elindult, ez az arány még 61 százalék körüli volt.
Szavai szerint a béremelésekkel szeretnék kifejezni, hogy a magyar társadalom megbecsüli a pedagógusokat.