„Biztonsági folyosókat" szorgalmaz a kelet-aleppói városi tanács vezetője

Vágólapra másolva!
"Biztonsági folyosó" kialakítását szorgalmazta szerdán Párizsban a kelet-aleppói városi tanács vezetője annak érdekében, hogy civil lakosok tízezrei sértetlenül hagyhassák el a szíriai város ostromlott részeit.
Vágólapra másolva!

Brita Hadzsi Haszan azután nyilatkozott erről, hogy Párizsban Jean-Marc Ayrault külügyminiszterrel találkozott. "Tegyétek lehetővé a polgári lakosoknak, hogy távozhassanak, óvjátok őket, alakítsatok ki biztonságos folyosókat, hogy útnak indulhassanak" - mondta a szíriai önkormányzati tisztségviselő.
A szíriai kormányerők és szövetségeseik hirtelen drámai módon előretörtek Kelet-Aleppó északi, a lázadók felügyelete alatt álló területén, ami az ostromlott negyedek lakosságának körében pánikot váltott ki, menekülésre késztetve őket.

- mondta Brita Hadzsi Haszan, aki szerint a kormányerők és az iráni milicisták által visszafoglalt területeken statáriális kivégzéseket hajtanak végre, sokan személyes leszámolásokra használják fel a változó hadi helyzetet, letartóztatnak minden, negyven éven aluli férfit. A kormány az általa elfoglalt területeken a "felperzselt föld taktikáját" alkalmazza - tette hozzá a kelet-aleppói tanács elnöke. A francia külügyminiszter Minszkben korábban bejelentette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kérte az aleppói helyzet megvitatására. Párizs aggodalmai szerint vegyi fegyver bevetése a második világháború óta legsúlyosabb mészárláshoz vezethet az ostromlott városban. Az ENSZ humanitárius műveletekért felelős vezetője kedden arról számolt be, hogy

mintegy tizenhatezer ember menekült el a kormányerők támadásai miatt az ellenzéki fegyveresek ellenőrizte negyedekből.

Stephen O'Brien kijelentette, hogy feltehetően emberek további ezrei menekülnek el a szíriai nagyvárosból, ha az elkövetkező napokban más területekre is kiterjednek a harcok. A menekülő civilek a bizonytalanságba és olyan ingatag helyekre tartanak, ahol szintén heves harcok dúlnak. O'Brien mélységesen riasztónak nevezte a helyzetet, és aggasztónak a civilek sorsát. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet szerdán bejelentette, hogy

több mint ötvenezren menekültek el Aleppó keleti részéből az elmúlt négy napban.

A Brita Hadzsi Haszan által említett letartóztatásokkal kapcsolatosan az ODSH szerdán tudni vélte: a kormányerők ezen a napon a menekülők közül több száz embert vettek őrizetbe és szállítottak "gyűjtőhelyekre". A hatóságok ugyanakkor tagadják e letartóztatásokat, azt viszont elismerték, hogy a menekülők személyazonosságát alaposan ellenőrzik. Szerintük ugyanis a felkelők (akiket a kormány "terroristaként" emleget) a távozó lakosok között próbálnak elvegyülni.