Hátba szúrta élettársát

Vágólapra másolva!
Egy esztergomi munkásszállón veszett össze egy pár. Az asszony ellen vádat emeltek.
Vágólapra másolva!

Egy 53 éves asszony július 15-én délelőtt egy esztergomi munkásszállón veszekedés után

előrántott egy 11 centiméter pengéjű kést és lapockán szúrta élettársát.


Miközben a támadót az esztergomi rendőrök elfogták és őrizetbe vették, élettársát rohammentő vitte a kórházba. Az ügyhöz kirendetl orvosszakértő véleménye alapján

a sérülés módja és helye alkalmas volt emberélet kioltására.

Az előzetes letartóztatásban lévő asszonnyal szemben a napokban fejezték be a nyomozást - olvasható a rendőrség honlapján. Az iratokat pedig vádemelési javaslattal küldték el a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek.