Vágólapra másolva!
Gyógyszeres kezelés alatt állt és rendszeresen ivott is az idősek otthonában dolgozó ápoló, aki a vád szerint párnával fojtotta meg az egyik lakót,  és egy másikat is próbált megyilkolni.
Vágólapra másolva!

Évek óta gyógyszereken élt és rendszeresen ivott lehetett az idős asszony meggyilkolásával vádolt budai ápoló, de ezt munkahelyén is sikeresen titkolta –derül ki a Fővárosi Főügyészség vádiratából.

Gyógyszerre ivott

A férfi 2014 áprilisában kezdett dolgozni a XI. kerület, Kamaraerdei úton lévő idősek otthonában, gyógyszeres kezeléséről azonban az orvosi alkalmassági vizsgálatokon sem beszélt.

Egy évvel később súlyos magánéleti válságba került, májustól pedig rendszeresen és sokat ivott, miközben gyógyszereit tovább szedte – ez tovább rombolta amúgy is labilis pszichés állapotát.

Nem bírta megállni

2015. augusztus 4-én este az idősek otthonában dolgozott, amikor

ahogy a vádirat fogalmaz. Nem is tudott ellenállni neki: az intenzív osztály egyik kórtermében keresett áldozatot. Először egy 71 éves legyengült asszonyt választott ki, párnával próbálta megfojtani, de a nő felébredt és kiabálni kezdett. A vádlott a lebukástól félve inkább visszavonulót fújt, de a gyilkosság tervét nem adta fel.

Megnézte, sikerült-e

Ezután inkább biztosra ment: egy másik kórteremben egy 83 éves, védekezésre teljesen képtelen, beteg asszonyt választott ki – arcára párnát szorított, és megfojtotta.

Az ápoló azt is ellenőrizte, hogy áldozata már tényleg nem mutat életjeleket,

majd távozott a kórteremből.

A főügyészség több emberen, illetve védekezésre képtelen, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletéve vádolja a jelenleg is előzetes letartóztatását töltő férfit. Ha a bíróság helyt ad a vádaknak, akár 20 év szabadságvesztésre is ítélhetik.