Néma tanúk a nők elleni erőszak felszámolásáért

NANE
Budapest, 2016. november 26. Résztvevők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) Néma Tanúk elnevezésű rendezvényén, amelyet a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi világnapja alkalmából tartottak Budapesten 2016. november 26-án. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
A családon belüli erőszak áldozatairól emlékeztek meg a budapesti felvonulás résztvevői. 
Vágólapra másolva!

A Néma Tanúk elnevezésű felvonulást szombat délután tartották meg. Az esemény része a pénteken kezdődött 16 Akciónap a nők elleni erőszakkal szemben című kampánysorozatnak, amely

zéró toleranciát hirdet a nők elleni erőszakkal szemben

- közölte a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület.

Résztvevők a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) Néma Tanúk elnevezésű rendezvényén, amelyet a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi világnapja alkalmából tartottak Budapesten Forrás: MTI/Marjai János

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2014-ben publikált reprezentatív kutatása szerint

Magyarországon milliós nagyságrendű azon nők száma, akik ellen nap mint nap erőszakot követnek el.