Már semmi sem látszik a pécsi magasházból

Pécs, magasház
Fél éve ezen a helyen állt a pécsi magasház
Vágólapra másolva!
A tereprendezéssel december közepére befejeződnek a pécsi magasház bontási munkálatai.
Vágólapra másolva!

A Csizi Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő és Fazekas Orsolya (Fidesz–KDNP) városrészi önkormányzati képviselő részvételével szervezett pénteki sajtóbejárásról kiadott közlemény szerint a kivitelezést szerződés szerint, az előírásoknak megfelelően végezte és végzi a Strabag MML Kft. – Land-Bau Kft. alkotta konzorcium.

Fél éve ezen a helyen állt a pécsi magasház Forrás: MTI/Sóki Tamás

Több évtizedes kálvária után bő fél év elég volt ahhoz, hogy Pécs legnagyobb szégyenfoltja, egy letűnt kor szimbóluma, a szocializmus utolsó mementója éppen az '56-os forradalom 60. évfordulóján eltűnjön a föld színéről – idézték a közleményben Csizi Pétert. A politikus kitért arra, az önkormányzat 134 millió forintból fejlesztéseket tervez az egykori "szellemház" területére, ehhez próbálja megszerezni a telket a felszámolás alatt álló tulajdonostól. Az ősszel folytatott lakossági konzultáció eredményei szerint az emberek többsége parkot és játszóteret szeretne az épület helyén látni, és támogatnák egy magasház-emlékmű felállítását is.

Az ország legmagasabb lakóépülete volt Forrás: MTI/Sóki Tamás

A 25 emeletes pécsi magasház az 1970-es évek közepén épült, de vázszerkezetének korróziója miatt idővel életveszélyessé vált, ezért 1989-ben ki kellett üríteni. Az önkormányzat 2003-ban 360 millió forintból megerősíttette, majd eladta a házat. Az épület hasznosítását többszöri tulajdonosváltás után sem sikerült megoldani, illetve az átalakítására vonatkozó tervek mentén készült számítások eredménye mindig az volt, hogy az ingatlan rekonstrukciója és fenntartása többe kerülne, mint ha a helyén egy újat emelnének.

A magasház állaga idővel ismét leromlott, a veszélyessé vált épületre 2013 őszén bontási határozatot adott ki a Baranya Megyei Kormányhivatal. Az egykor 80 méter magas, 20 ezer tonnányi betonból és ezer tonna acélból épült ingatlan bontási költségeinek 1 milliárd 256 millió forint összegű támogatásáról tavaly szeptemberben döntött a kormány.