Hajóval is mehet a Kossuth térre, amíg nem áll meg a metró

ÉPÜLET épületfotó FOTÓ FOTÓTÉMA székház
Budapest, 2016. június 20. Az egykori Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) volt székháza Budapesten, a Kossuth téren 2016. június 20-án. Várhatóan még a nyáron elkezdik a székház bontását, a munkálatok idejére lezárják az alatta lévő metróállomást. A székház helyére irodaházat építenek. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Hajójárattal is segíti a Kossuth Lajos tér megközelítését a metróállomás lezárásának idején a Budapesti Közlekedési Központ. Több járat útvonala módosul a pesti alsó rakpart és a Dráva utca felújítása miatt is.
Vágólapra másolva!

A közlekedési cég azt közölte, hogy a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) székházának bontási munkálatai miatt december 3-tól három hónapig megállás nélkül áthaladnak a metrók az állomáson, a teret az M2A jelű pótlóbusszal lehet elérni, amely a Kossuth tér és a Deák Ferenc tér között közlekedik.

Emellett

a Batthyány térről a Kossuth tér elérhető lesz a D2 jelzésű hajójárattal is,

amely ingahajóként közlekedik.

Lebontják a volt MTESZ-székházat Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Emellett eljutási alternatívát jelent a 2-es villamos, a 15-ös és a 115-ös autóbusz, a 70-es és a 78-as trolibusz is, de a környék a 3-as metróval, a 9-es és 105-ös busszal vagy a 72-es és 73-as trolival is megközelíthető.

Változások az alsó rakpart felújítása miatt

Folytatódik a pesti alsó rakpartot és a Dráva utcát érintő felújítás és csatornázás, emiatt több közösségi közlekedési járat útvonala módosul.

A 75-ös trolibusz szombat-vasárnap módosított útvonalon jár, mert a XIII. kerületi Dráva utcában a Népfürdő utca és a Pannónia utca között aszfaltoznak. A troli a Jászai Mari tér felé a Dráva utca-Pannónia utca csomópontig a menetrend szerinti, majd a Pannónia utca-Victor Hugo utca módosított útvonalon halad, míg a Puskás Ferenc Stadion felé a Hollán Ernő utcában a Csanády utcáig menetrend szerinti, majd a Csanády utca-Hegedűs Gyula utca-Dráva utca módosított útvonalon jár.

A Dráva utca érintett szakaszának lezárása miatt az eddigi Kárpát utcai terelőút helyett ezen a hétvégén északi irányba az Újpest rakpart-Bessenyei utca-Hegedűs Gyula utca-Révész utca-Népfürdő utca útvonalat jelölik ki.

Ezt követően hétfőtől várhatóan a jövő év márciusának végéig folytatódik a közmű- és csatornaépítés a Népfürdő utcában a Margitsziget csatornázása és kapcsolódó munkák projekt keretében - tették hozzá.

A munkák ideje alatt a 15-ös és a 115-ös autóbusz a Népfürdő utcából a Révész utcába nem tud bekanyarodni, ezért módosított útvonalon jár.

A buszok hétfőtől várhatóan jövő év március 31-éig a Boráros tér felé a Népfürdő utcában a Viza utcáig a menetrend szerinti, majd a Viza utca-Párkány utca-Révész utca-Pannónia utca útvonalon haladnak, míg a Gyöngyösi utca, illetve az Árpád híd felé a Hegedűs Gyula utca-Révész utca-Párkány utca-Viza utca-Népfürdő utca útvonalon közlekednek.