Zsákvarró tűvel kínozta a barátnőjét

Vágólapra másolva!
Élettársát és saját anyját is terrorizálta egy kecskeméti férfi, a barátnője hasába többször is zsákvarró tűt szúrt – most zaklatás és testi sértés miatt felelhet.
Vágólapra másolva!

Pokollá tette anyja és élettársa életét egy 29 éves kecskeméti férfi: az agresszív vádlott már többször is bántalmazta barátnőjét, de április 8-án minden korábbinál messzebb ment: egy otthoni veszekedés után ököllel verte meg a sértettet,

zsákvarró tűvel kétszer hasba szúrta a nőt, majd a fejét a falba verte,

könnyebb sérüléseket okozva – állítja a vádhatóság.

Halálos fenyegetések

A terrort megszenvedte a vádlott anyja is, őt egy nappal korábban azzal fenyegette, hogy megnyitja a gázcsapokat, és

a két nőre robbantja a házat.

Az anya korábban már átélt egy gázrobbanást, így a fenyegetés hatására pánikrohamot kapott.

Az ügy miatt korábban előzetes letartóztatásba helyezett férfi jelenleg szabadlábon védekezik. A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség zaklatás bűntette és vétsége, valamint könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat ellene, bűnösségéről a helyi járásbíróság fog dönteni.