Orbán Viktor telefonon tárgyalt Donald Trumppal

Orbán Viktor rádió
Budapest, 2016. május 6. Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádió stúdiójában, ahol interjút ad Kocsis Éva műsorvezetőnek a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában 2016. május 6-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor telefonon egyeztetett a megválasztott amerikai elnökkel, aki meghívta Washingtonba. A kormányfő azt mondta, hogy Donald Trump ideológiailag nem korlátozott, inkább a siker és az eredmények érdeklik. Ez pedig Orbán szerint nekünk kedvez.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor telefonon egyeztetett Donald Trumppal, aki meghívta Washingtonba – derül ki a kormányfő Világgazdaságnak adott interjújából. A miniszterelnök szerint Magyarországnak eddig is jó gazdasági kapcsolatai voltak az Egyesült Államokkal, csak az ideológiák jelentettek akadályokat.

„Valamivel többet tudok már, mint ami a híradásokból kihámozható.

– mondta Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy Magyarország pozíciója változik-e attól, hogy jövőre új elnöke lesz Amerikának.

Orbán Viktor miniszterelnök a megválasztott amerikai elnökkel beszélt telefonon Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A kormányfő azt is hozzátette: úgy érzékelte, hogy Trump tudja, a magyar egy bátor és szabadságharcos nép, amelynek az elmúlt hat évben elért gazdasági eredményei kiemelkedők.

Meghívás Washingtonba

Orbán Viktor azt is elmondta, hogy a megválasztott amerikai elnök meghívta őt Washingtonba.

„Erre azt mondtam neki, hogy már

Nevetve annyit válaszolt, hogy őt is” – idézte fel a beszélgetést a magyar miniszterelnök. A kormányfő azt is hozzátette, hogy most olyan elnöke lesz Amerikának, aki ideológiailag nem korlátozott, tehát nyitott ember, és sokkal inkább a siker, a hatékonyság és az eredmény érdekli, mintsem a politikai elméletek.

– mondta Orbán Viktor, aki szerint a gazdasági kapcsolatok eddig is jók voltak az USA-val, csak az ideológiák jelentettek akadályokat.

Magyarországon megéri dolgozni

Az új nyugdíjszámítási rendszert firtató kérdésre a kormányfő azt mondta, hogy erről már elindult egy szakmai vita, és bátorítja ennek folytatását.

Amit tehetünk, az a megélhetési költségek csökkentése” – tette hozzá Orbán Viktor.

A személyi jövedelemadó csökkentésével kapcsolatban azt mondta, hogy élete egyik nagy pillanatának tartaná, ha ezt 9 százalék alá tudnák levinni, és ezt kérte a pénzügyminisztertől is.

„Ő azonban azt mondta – és ezzel sajnos egyet kellett értenem –, hogy minden azért nincs. Nem lehet egyszerre társasági adót, járulékot meg még szja-kulcsot is csökkenteni, ugyanakkor emelni a minimálbért és a nyugdíjakat” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint tehát

a politikai akarat meg van az szja-csökkentésre,

de ennek végrehajtása a következő évek eredményeitől függ.

A miniszterelnök a bérmegállapodással kapcsolatban azt is elmondta, hogy ennek legfontosabb üzenete, hogy Magyarországon megéri dolgozni. Úgy vélte, a viszonylag gyors megállapodás a szociális partnerekkel azt jelzi, hogy „nem veszett ki a józanész a gazdasági élet szereplőiből”.

Magyarországon megéri dolgozni – állapította meg a kormányfő Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A kormányfő szerint hat éve még a dolgozó emberek is azt látták, hogy ügyeskedésből, a segélyek és családtámogatások jó kihasználásából jobban meg lehet élni, mint munkából, és innen kellett eljutni a munkaalapú társadalom világába.

Sikeres alsó középosztály

Orbán Viktor az interjúban kiemelte: csakis akkor fogja eredményesnek tekinteni a saját és kormánya munkáját, ha sikeressé tudják tenni az alsó középosztályt, valamint a legalsó társadalmi csoportok előtt is kinyílnak azok a kapuk, amelyek lehetőséget biztosítanak a középosztályba lépésre.

kivéve a kommunista kísérlet időszakát. Európa szívében vagyunk, vagyis nemcsak a hadi utak, hanem a kereskedelmiek is rajtunk keresztül vezetnek. Egy kormánynak pedig ebből kell tőkét kovácsolnia, például az infrastruktúra fejlesztésével” – mondta a miniszterelnök.

A nyugdíjasokról szólva Orbán Viktor azt mondta, megőrizte a kormány az ellátásuk reálértékét, sőt reálérték-növekedést ért el.

„A most megkötött bérmegállapodással pedig lehetővé vált, hogy 0,9 százalékról 1,6 százalékra növeljék a jövő évi nyugdíjemelés mértékét”

– fűzte hozzá.