Az élelmiszeráfa-csökkentés kiterjesztését javasolják

Több zsír, kevesebb előrecsomagolt élelmiszer – Így változtak az étkezési szokásaink
Dr Life szendvics alma
Vágólapra másolva!
Az élelmiszeráfa-csökkentés kiterjesztését kérte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, a párt országgyűlési képviselője. A Fidesz szerint a szocialisták nem támogatták a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentését sem.
Vágólapra másolva!

A szocialista politikus azt mondta, hogy a 27 helyett 5 százalékos áfát tartanak szükségesnek minden tejtermékre, így bevennék ebbe a körbe az UHT-tejeket is, akárcsak a zöldséget és a gyümölcsöt, az öt legkelendőbb kenyéripari terméket és az édesvízi halakat is.

Mint mondta, az évi százmilliárdos kiesés egyszeri tétel volna, hiszen

A politikus elmondta, a nap folyamán elkészül az indítványaikat tartalmazó, a hétfőn bejelentett négypontos csomagba tartozó törvényjavaslat, amelyet még a héten a parlament elé terjesztenek.

Gőgös Zoltán Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az áfa-csökkentés miatt kieső költségvetési bevételt úgy pótolnák, hogy az államadóság csökkentése helyett ide csoportosítanának forrásokat a földeladások 270 milliárdos bevételéből. Gőgös Zoltán azt hangsúlyozta, az intézkedés segítene kiszorítani a piacról az utak mentén irreálisan alacsony áron, számla nélkül kínált, "minimum kétszer áfa-csalt" almát és burgonyát, miközben javítaná a hazai gazdák versenypozícióit.

Fidesz: A szocialisták emelték az élelmiszerek áfáját

A Fidesz szerint a szocialisták korábban emelték az élelmiszerek áfáját, most pedig a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentését sem támogatták. Így reagált a nagyobbik kormánypárt közleményében az MSZP elnökhelyettesének sajtótájékoztatójára.

A Fidesz azt írta: "a szocialisták éppen az ellenkezőjét csinálták annak, mint amiről most beszélnek". Kormányzásuk alatt folyamatosan emelték az adókat, az élelmiszerek áfáját is megduplázták.

A jövő évi adótörvények szavazásakor

a szocialisták nem támogatták sem a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentését,

sem a kétgyermekesek családi adókedvezményének emelését, sem a hazai vállalkozások adókedvezményeinek növelését - fejtették ki.

A Fidesz viszont - mint kiemelték - az adócsökkentések politikáját folytatja: idén mérsékelték a sertéshús áfáját, januártól pedig csökkentik a friss tej, a tojás és a baromfihús áfáját is. "A Fidesz elkötelezett a további adócsökkentések mellett" - szögezte le a közleményében a nagyobbik kormánypárt.