Jogerősen felmentették a hűtlen kezelés vádja alól az FKF Zrt. volt vezérigazgatóját

Vágólapra másolva!
A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla lényegében helybenhagyta a Bielek Péter és társai ügyében hozott elsőfokú ítéletet, amely bizonyítottság hiányában mentette fel a vádlottakat.
Vágólapra másolva!

Bielek Péter ellen 2012 júniusában emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a pusztazámori hulladéklerakó metánmentesítésével kapcsolatos beruházás miatt. Mint arról akkor az Origo is beszámolt, a vádirat szerint a fővárosi cég volt vezetője összejátszott a hulladéklerakó metánmentesítésére kiírt pályázat nyertes cégének vezetőjével, és ezért az indokoltnál mintegy 70 millió forinttal többet fizettek ki a munkálatokra.

Első fokon bizonyítottság hiányában mentette fel a hűtlen kezelés vádja alól az FKF Zrt. egykori vezérigazgatóját.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla most lényegében helybenhagyta a Bielek Péter és társai ügyében hozott elsőfokú felmentő ítéletet.

Az Ítélőtábla határozatában Bielek Péter és két vádlott társát hűtlen kezelés vádja, míg a negyedrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól mentette fel. Az ügyben eljáró tanács elnöke, Nehrer Péter kijelentette: helyes és törvényes volt az elsőfokú bírósági döntés, amellyel bizonyítottság hiányában felmentették a vádlottakat. Az elsőfokú bíróság által kifejtett véleményekkel a Fővárosi Ítélőtábla maradéktalanul egyetértett.

Nehrer Péter hozzátette,

a bíróság egyetértett azzal, a szakértői véleményben foglalt megállapítással is, hogy a munkák túlárazottsága, a díj megalapozatlansága műszakilag sem merült fel.

Bielek Pétert azzal vádolták, neki észlelnie kellett volna, hogy a közbeszerzési bizottság – az ajánlat elfogadásáról szóló – döntése megalapozatlan, és ezért az aláírást meg kellett volna tagadnia. A jogerős ítélet szerint az elsőfokú bíróság ezt – helyesen – nem tartotta megállapíthatónak.

A tanács elnöke kifejtette: a bizottságban voltak, akik képzettségük szerint az ajánlatot meg tudták volna ítélni. Ugyanakkor az ügyészség éppen azokkal szemben nem emelt vádat, akik a bizottság tagjaiként a szakmai részleteknek is a tudatában voltak.

Az ítélőtábla szerint a negyedrendű vádlott a bűnügyi őrizetben eltöltött idő miatt kártalanítási igényt terjeszthet elő.