Vádemelés vár a dabasi rablóbandára

Vágólapra másolva!
Lezárták a nyomozást a dabasi rablók ügyében: márciusban csuklyás, fegyveres banda rabolt ki két külföldi férfit, közel kétmillió forintot zsákmányoltak tőlük.
Vágólapra másolva!

Autóvásárlás ürügyével raboltak ki két külföldi férfit Kiskunmajsa-Tajó határában: a támadás még március 4-én történt, a gyanútlan vevők teherautókat vásároltak volna, az eladó pedig egy település széli erdőbe hívta őket.

Üzlet helyett fegyveres rablás

Itt viszont csuklyás, felfegyverzett rablóbanda várt rájuk.

A machetével, pisztollyal és baseballütővel fenyegetőző ötfős társaság közel kétmillió forintnyi készpénzt, mobilt és tabletet zsákmányolt a megrettent sértettektől.

Elvették tőlük autójuk indítókulcsát is, majd magukra hagyták a kirabolt külföldieket.

A TEK is besegített

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság és a TEK kommandósai közel kéthetes nyomozás után, március 17-én ütöttek rajta a gyanúsítottakon: Táborfalván és Dabason két főt, Hajóson három férfit fogtak el.

A banda tagjai ellen rablás megalapozott gyanújával indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság – majd bírósági jóváhagyással előzetes letartóztatásba kerültek. Az ügyükben folytatott nyomozást a rendőrség a napokban zárta le, és vádemelési javaslatot tett az illetékes ügyészségnek.