Balog: Nem több, hanem más Európa kell

Balog Zoltán
Budapest, 2016. október 14. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a Magyarországi Református Egyház zsinatának emlékülésén, amelyet az 1956. évi forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából tartanak Budapesten, a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában 2016. október 14-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Új jelentős személyiségek színrelépése szükséges, hogy az európai egység jegyében nekilássanak a problémák megoldásának - mondta Balog Zoltán, emberi erőforrás miniszter Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament egykori elnökének életrajzi kötetének a bemutatóján. Az Antall József Tudásközpont gondozásában jelent meg a kiadvány. 
Vágólapra másolva!

Európa már több ezer éve lenyűgöz minket, mivel ez nem egy földrajzi helyet jelent, hanem ennél többet – mondta Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere szerint 2014-ben, amikor a könyv született, akkor az európai közösség teljesen más helyzetben volt, mint napjainkban. A miniszter emlékeztetett arra, hogy hétfőn közös magyar-szerb kormányülés volt, ahol egyértelműen kiderült, hogy

Szerbia is szeretne az unió tagja lenni.

Tovább kell lépni

Balog Zoltán szerint mindig jó szabályokra és emberekre van szükség, hogy egy politikai folyamat előremenjen. Politikai személyiségek nélkül, ki tudja mi lett volna az EU-ból. Új jelentős személyiségek színrelépése szükséges, hogy az európai egység jegyében nekilássanak a problémák megoldásának – mondta a miniszter. Szerinte nem jutottunk el a történelem végéhez, és az EU közösségének tovább kell lépnie az integráció útján.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerint büszkék vagyunk Európára Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A mi nemzedékünk valóban boldognak tekintheti magát, mivel mi átéltünk olyan időszakokat, ami büszkeségre ad okot. Most van szükség arra a politikai mentalitásra, ami ebből a kötetből visszaköszön – mondta Balog Zoltán. Nem kevesebb, hanem több Európára van szükségünk, de annak milyenségéről már lehetnek viták – tette hozzá. „Más együttműködés kell a közösségen belül."

A legnagyobb öröm

Hans-Gert Pöttering arról beszélt, hogy a kiadványt nem ő maga írta, hanem diktálta. Számomra az egész életemben csodálatos tapasztalat volt, hogy közreműködhettem olyan országok csatlakozásában, akik korábban a kommunista diktatúra részei voltak – mondta az Európai Parlament volt elnöke. A politikus azt szeretné, ha az európai zászlót mutatják, akkor legyen mellette a magyar is. El kell gondolkozni azon, hogyan erősítsük meg az európai országokat, és hol az uniót – tette hozzá.

Az Európai Néppárt volt frakcióvezetője szerint

nem szabad a nemzeti szinten lévő problémákat áttolni az uniós színtérre.

Pöttering külön üdvözölte a hazai pártokat, hogy megegyeztek az alkotmánybírák megválasztásáról. Azt mindenképpen ellenezné, hogy a visegrádi négyek összefognának az unió ellen, de azt is ellenezné, hogyha Németország és Franciaország fogna össze a többiek ellen. Annak a híve vagyok, hogy a 27 tagállam szorosan kiálljon egymás mellett - mondta.

A migráció kérdéséről azt mondta, hogy a szabadság és a jogállam nélküli béke, olyan mint egy temetői csend. A németek mentalitása nyílvánvalóan más, mint a magyaroké - tette hozzá. Ha nem tudom, hogy a többiek fejében, mi zajlik, akkor téves követeztetésekre jutunk. A teljes harmadik világ nyomorát nem lehet megoldani Németországban és Magyarországon sem - mondta a volt politikus.

Az Európai Parlament elnöke volt

A Konrad-Adenauer-Stiftung elnöke által írt könyv az Antall József Tudásközpont gondozásában jelenik meg magyarul. Hans-Gert Pöttering az európai egyesítést döntően alakította, az Európai Parlament 1979-ben történt első közvetlen választása óta európai parlamenti képviselő volt, egészen 2014-ig.

1999 és 2007 között az Európai Néppárt - Európai Demokraták (ENP-ED), a legnagyobb képviselőcsoport frakcióvezetője volt, majd az Európai Parlament elnöke 2007 és 2009 között. Számos európai állam- és kormányfői csúcstalálkozón vett részt. Önéletrajzában visszaemlékezik a politikai, kulturális és társadalmi élet személyiségeivel történt találkozókra, és felvázolja, miképp hoztak meg fontos politikai döntéseket az Európai Unióban, valamint kitekint az Európai Unió jövőjére.