Farkas Flórián: Nem bujkálok

dav
Farkas Flórián interjút adott a Magyar Időknek
Vágólapra másolva!
Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, a Lungo Drom elnöke nem tervezi, hogy visszavonul az ellenzék támadásai miatt. "Nincs mitől félnem, nem bujkálok" – nyilatkozott a politikus. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Idők szombati számában publikált interjúban kifejtette: nemcsak személyét, hanem az egész cigányságot támadják, próbálják megosztani őket. Úgy vélekedett, hogy a "hadjárat" az önkormányzati választás után kezdődött, miután a Lungo Drom mindenhol nagyon komoly eredményt ért el, ahol jelöltet állított.

Kikerülhetetlen a cigányság

"A Fidesz körülbelül 3500, mi pedig 2400 helyet fogtunk, míg az utánunk következő Jobbik csak 468-at. Ez azt jelenti, hogy sikerült a magyarországi cigányságot egy saját közösségi érdekeit felismerő és azt képviselő, kikerülhetetlen politikai tényezővé szervezni" – mondta. Hozzátette, mindehhez egy sikeres felzárkózási program párosul, amelyet a kormánnyal együttműködésben hajtanak végre, míg az előző kormányok romastratégiája abban merült ki, hogy segélyen tartották a cigány közösségeket, hogy azok minél kiszolgáltatottabbak legyenek az aktuális hatalomnak. "Ezért is ütnek minket!" – jelentette ki.

Farkas Flórián interjút adott a Magyar Időknek Forrás: Origo

Nem lesz gond a működéssel

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) működése Farkas Flórián szerint nem kerülhet veszélybe amiatt, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) úgy határozott, visszafizetteti az ORÖ-val a Híd a munka világába programra felvett 1,6 milliárd forintot. "Ha a szervezet jól gazdálkodik, a működéssel sem lesz gond. Az viszont elképzelhető, hogy a visszafizetés menetét újra kell gondolni. Meg kell vizsgálni, hogy milyen konstrukcióval, átütemezéssel lehet könnyíteni a helyzeten" – reagált arra, hogy az a hír járja, nem tudják teljesíteni, amit az Emmi elvár tőlük. A képviselő szerint a Híd a munka világába program akkor romlott el, amikor összeférhetetlenség miatt lemondott az ORÖ elnöki posztjáról. A projekt akkor rossz kezekbe került – mondta.

Az önjelölt jogvédők kora lejárt

Arra a kérdésre, valóban súlyos gondot okoz-e az oktatásban a szegregáció, kifejtette: amióta a cigányok is demokratikusan választhatnak maguknak vezetőt, és megvannak azok a fórumok, ahol kifejezésre tudják juttatni a véleményüket, az önjelölt jogvédők kora lejárt. Azok a szervezetek, amelyek ezekben az ügyekben felszólaltak, nem is a cigányság képviselői, csak a botránykeltésben érdekeltek. "Sajnos, időnként eredményesek, mint a kaposvári iskola ügyében. Jómagam Balog Zoltán miniszter úrral értek egyet, aki kiállt a huszártelepi iskola mellett" – mondta.

Hegedűst nem buktatta meg senki

Arra a felvetésre, hogy egy kiszivárogtatott hangfelvétel szerint neki is szerepe volt Hegedűs Istvánnak, az ORÖ volt elnökének megbuktatásában, közölte: Hegedűst nem buktatta meg senki, lemondott tisztségéről. Az ORÖ-ba kétharmaddal bekerült Lungo Drom elnökeként azonban természetesen figyelemmel kíséri a szervezet munkáját, és odafigyel a szervezet képviselőire – tette hozzá.