Újabb orvos elleni támadás, most Pécsen kezdett tombolni egy férfi

Vágólapra másolva!
Akár öt évre is börtönbe kerülhet az a férfi, aki rátámadt a háziorvosára Pécsen. Azért kezdett el tombolni, mert az orvos szóvá tette, hogy válaszaira nem ő, hanem barátnője válaszol.
Vágólapra másolva!

A férfi élettársával ment a rendelőbe, még a rendelési idő előtt. Némi várakozás
után az asszisztens beszólította, ahol a férfi az orvossal szemben ült le, a panaszaira vonatkozó kérdésekre azonban nem ő, hanem élettársa válaszolt. Miután a doktor jelezte, hogy a panaszokat a betegtől szeretné hallani, a férfi ingerült lett, szidalmazni kezdte az orvost, majd a székről felállva az asztalon lévő naptárat egy kaszáló mozdulattal a doktor arcába ütötte.

A férfi ellen az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat, akár öt évre is börtönbe kerülhet.

Egy hasonló esetről tegnap is írtunk, miután egy budapesti férfi azért rúgott és ütött meg egy orvost, mert az nem volt hajlandó nyugtatót felírni neki.