Meghosszabbították a Jószolgálat-díj jelölésének határidejét

tél, hideg, fagy, hajléktalan, szociális munkás, Magyar Máltai Szeretszolgálat utcai gondozó szolgálat
Vágólapra másolva!
A díjra bárkit lehet jelölni, aki szociális területen végez példaértékű munkát.
Vágólapra másolva!

A Jószolgálat-díj célja a különböző szociális munkát végzők áldozatos munkájának bemutatása, valamint a szociális életpályák és civil szociális tevékenységek népszerűsítése. A díjjal egyaránt betekintést adnak a hivatásszerűen valamint az önkéntesen szociális munkát végzők illetve a különböző területek mindennapjaiba.

A Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány regionális, országos és nemzetközi szinten népszerűsíti, alkalmanként szervezi a rászorulókért végzett szociális munkát. Ezen tevékenységének keretében alapították a díjat, amit a szociális munka területén kiemelkedő munkát végzőknek adnak át.

Báró Twickel György, a díj alapítója, és a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta, ezzel a díjjal példaként szeretnék a társadalom elé állítani azokat az embereket és intézményeket, akik az embereket szolgálják: "Végtelenül egyszerű ez az egész, jót s jól kell tenni. Aki így tesz, azt pedig meg kell becsülni".

Forrás: MTI

A Jószolgálat-díj honlapján lehet jelölni bárkit, aki példamutatóan sokat tesz másokért, a kiírásban megjelölt kategóriák valamelyikében. A jelölési időt 2017. január 31-ig hosszabbították meg.
További információ és jelölés a díj hivatalos honlapján: www.joszolgalatdij.hu