Így nézne ki a parlament, ha most vasárnap lennének a választások

Vágólapra másolva!
A kormánypártok támogatottsága a teljes felnőtt lakosság körében legalább 30 százalékos, és csak a Fidesz erősödött 2014-hez képest – írja közvélemény-kutatások alapján a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

Ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások, akkor

a Fidesz–KDNP lényegesen jobb listás eredményt érne el, mint 2014-ben

– derül ki a Közvéleménykutatók.hu-nak az összes októberben publikált közvélemény-kutatás összevetésével készített elemzéséből.

Az MSZP és a Jobbik közti különbséget illetően jelentősen eltérnek a nagy közvélemény-kutató cégek eredményei. Míg a Publicus szerint az MSZP valamelyest erősebb a Jobbiknál, addig az Iránytű 7, a Nézőpont 4, a Závecz Research 3 százalékos Jobbik-előnyt mért, a Tárki szerint pedig mindkét párt 9 százalékos bázissal rendelkezik a teljes népességen belül.

A Demokratikus Koalíció az adatok átlaga alapján 4, míg az LMP 3 százalékon áll. Az Együtt 1-2 százalékos, míg a PM és a Liberálisok 1 százalék alatt állnak a teljes népességen belül.

A listás eredményeket tekintve a kormánypártok 50 százalék körüli eredményre lehetnek képesek, a Jobbik valószínűleg megelőzi a szocialista pártot, és a DK még bizonyosan bekerülne a parlamentbe mintegy 7 százalékos eredménnyel.