Halálra gázoltak egy idős férfit Budapesten

Füredi utca
A halálos gázolás helyszínétől két kilométerre találták meg az összetört autót
Vágólapra másolva!
Száguldó Audi ütött el egy nyolcvanöt éves férfit, úgy tudjuk, a sofőr elmenekült a helyszínről.
Vágólapra másolva!

Halálos gázolás történt hétfőn délután Budapesten, információink szerint egy nagy sebességgel érkező Audi elütött egy nyolcvanöt éves férfit a Füredi utca 20. szám előtt, majd

megállás nélkül továbbhajtott.

Az idős áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe. A láthatóan sérült autót a gázolás helyszínétől mintegy két kilométerre, a Nagy Lajos király útján találták meg a rendőrök – úgy tudjuk, egy harmincas éveiben járó nő vezette.

A halálos gázolás helyszínétől két kilométerre találták meg az összetört autót Forrás: Origo

A rendőrség még nem erősítette meg a cserbenhagyás tényét, közleményükben tisztázatlan körülményekről írnak.

A hatósági helyszínelés miatt a Füredi utcát lezárták, a Vezér utcától az Örs vezér tere irányába.