Hatalmas robbanás: megsérült hét ház

robbanás, Kismaros
Vágólapra másolva!
Egy 50 négyzetméteres melléképületben történt a robbanás vasárnap reggel a kismarosi Szokolyai úton. A ház tulajdonosa súlyosan megsérült a gázrobbanásban, egy lépcső leszakadt, négy ember bent ragadt a házban. A szomszédos családi házak is megrongálódtak.
Vágólapra másolva!

Az épületben egy gázpalack robbanhatott. Erre következtettek a váci tűzoltók, akiket azonnal riasztottak a robbanáshoz.

Az épület előtt találtak rá az idős férfira, a ház tulajdonosára, aki súlyosan megsérült.

Hozzá mentőt hívtak – mondta az Origónak Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Gázpalack robbant Kismaroson, egy ember súlyosan megsérült Forrás: Origo

Mivel a melléképületet, amely felrobbant, korábban összeépítették a családi házzal,

a bejárathoz vezető lépcső is összeomlott, úgyhogy négy ember bent rekedt a lakásban.

Ők nem sérültek meg, de a tűzoltóknak ki kellett menteniük őket. Az emberek után még két gázpalackot vitték ki az épületből.

A szomszéd házak is megrongálódtak.

Úgy tudjuk, hét család otthona sérült meg a detonáció következtében.

A helyi önkormányzat egyik képviselője és egy statikus is a helyszínre érkezett, hogy megállapítsa, melyik épületet mekkora kár érte. Az viszont biztos, hogy egy külső teraszt meg kell támasztani, és elképzelhető, hogy valamelyik épületnél tetőfóliára is szükség lesz – tette hozzá a szóvivő.