Miniszterelnöki Kabinetiroda: Juhász Péter hazugsággyárat működtet

Juhász Péter és Rogán Antal per a Fővárosi Törvényszéken 2016 október 27-én Juhász Péter és Rogán Antal per a Fővárosi Törvényszéken 2016 október 27-én
Juhász Péter és Rogán Antal per a Fővárosi Törvényszéken 2016 október 27-én
Vágólapra másolva!
A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint Juhász Péternek, az Együtt alelnökének "hazugsággyárához" az elmúlt napokban több magyar sajtóorgánum is asszisztált. A hazugságok terjesztőivel szemben Rogán Antal miniszter büntetőfeljelentést tesz.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményében azt írta, hogy "a hazugságok terjesztőivel szemben ma már a polgári peres eljárás nem elegendő, így miniszter úr az érintett ügyekben büntetőfeljelentést tesz". Idézik ugyanakkor a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményét, mely szerint Rogán Antal az elmúlt egy hétben nem járt az Egyesült Arab Emírségekben. A KKM azt írta: a Miniszterelnöki Kabinetiroda kérésére a tárcának az Egyesült Arab Emírségekbe akkreditált nagykövete érdeklődött az ország illetékes hatóságainál arról, hogy Rogán Antal a közelmúltban járt-e az EAE területén. A hatóságok november 4-i válasza szerint Rogán Antal az elmúlt egy hétben sem diplomata útlevéllel, sem magánútlevéllel nem járt az EAE területén.

Juhász Péter a Fővárosi Törvényszék előtt Forrás: Szabó Gábor - Origo

Korábban ugyanis Juhász Péter Facebook-oldalán azt állította, hogy Rogán Antalt Dubajban, az 5 csillagos Palm Hotelben szállt meg, november 3-án Varga Lajos, a Valton Security tulajdonosának társaságában látták őt ott.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményében ugyancsak idézte a rendőrség és az ügyészség cáfolatát, hogy őrizetbe vettek volna egy belvárosi ügyvédet, akit tettenérés során, több száz millió forinttal együtt kaptak el. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője azt mondta: az ügyészség nem folytatott ilyen akciót és nincs tudomása arról, hogy ilyen ügyben eljártak volna. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) ugyancsak arról tájékoztatott, hogy ilyen ügyről nincs tudomása.
A Vasárnapi Hírek szombaton megjelent számában írt arról, hogy a Terrorelhárítási Központ közreműködésével őrizetbe vettek egy belvárosi ügyvédet, akinél több száz millió forint készpénzt is találtak.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda tájékoztatása szerint a hazugságok terjesztőivel szemben Rogán Antal miniszter büntetőfeljelentést tesz.