888.hu: Vona a rendőrgyilkos fiával találkozott

Vona Gábor
Vágólapra másolva!
A 888.hu birtokába került fotók alapján egyértelmű, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke kapcsolatban állt a rendőrgyilkos Győrkös István neonáci szervezetével. 
Vágólapra másolva!

A Jobbik vezetői szinten is kapcsolatot tartott a rendőrgyilkos Győrkös István neonáci szervezetével - írta a 888.hu, amely egy fotót is közölt arról: az iráni nagykövetség fogadásán a Jobbik-elnök Vona Gábor a szervezet irányításában szintén résztvevő Győrkös fiával beszélget.

amely mostanra több ponton is kapcsolatba hozható a Jobbikkal" - írta a 888.hu.

Vona Gábor és ifjabb Győrkös István az iráni nagykövetség korábbi fogadásán Forrás: 888.hu

A 888.hu birtokába került egyik fényképen jól látszik, hogy

ifj. Győrkös István és Vona Gábor kedélyesen beszélgetnek,

egy másik képen pedig a jobbikos Zagyva György Gyula is feltűnik a háttérben.

A cikk szerint a Jobbik azon állítása, mely szerint ők semmilyen kapcsolat nem ápolnak a neonáci MNA-val, a képek alapján erősen megkérdőjelezhető.

Azt is írják, hogy Győrkös Istvánnak három fia van, közülük ketten, ifj. Győrkös István és Győrkös Kolos aktívan részt vesznek apjuk örökségének ápolásában. Győrköshöz hasonlóan egyébként Kolos nevű fia is büntetett előéletű.

Nem Vona az egyetlen

A 888.hu emlékeztetett arra is, amiről az Origo is írt, hogy a napokban kiderült: a Jobbik egyik vezető politikusa, Gyöngyösi Márton lehetett a kapocs a Jobbik és a neonáci nézeteket valló MNA között. Előkerült ugyanis egy fénykép, amin az látható, hogy Gyöngyösi találkozott az MNA-ki­kép­ző­tá­bor egyik pa­rancs­no­ká­val egy kávézóban. A férfinek az orosz titkosszolgálattal is lehet kapcsolata.