Vágólapra másolva!
Földes László Hobo írásából és válogatásából készül előadás „A Gulag virágai" címmel a Nemzeti Színházban. A produkciót Vidnyánszky Attila rendezésében a Gulág-emlékév keretében mutatják be november 12-én.
Vágólapra másolva!
800 ezer magyar emberre emlékeztet a Gulag virágai című előadás. Forrás: http://gulaghistory.org

70 év telt el

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Gulág-emlékbizottság tagja az előadás pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az emlékévet mintegy másfél évvel ezelőtt indították el és a jövő év elejéig fog tartani.

- mondta, hozzátéve: áldozatuk olyan mértékű volt, hogy

70 évvel később is kötelessége a nemzetnek, hogy rájuk emlékezzen.

Ezért is fontos és különösen aktuális most a Gulag virágai című darab az emlékbizottság számára is.

Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Gulág-emlékbizottság tagja. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A Gulag virágai című darab a második világháborúban a szovjetek által megszállt területen született fiú történetén és sorsán keresztül mutatja be a Gulag életének egy részét: az 1960-as években járunk, Brezsnyev idejében. A Perm-36-os lágerben november 7-i ünnepségre készülnek. A rabokat felszólítják: szereplőként vagy szerzőként vegyenek részt a műsorban. Vagyis éltessék azt a rendszert, amely őket rabságban tartja – hátborzongató abszurditás. A kultúrfelelős és a tangóharmonikás egy barakkban tartja a szereplőválogatást, és itt folyik a beérkezett írások felolvasása, szelektálása, és szól a zene. Végül a díszelőadás is itt kezdődik el.

15 éve dolgoznak együtt Hoboval

Vidnyánszky Attila, a darab rendezője elmondta, 15 éve dolgozik együtt Hoboval,

a darab ötlete már Debrecenben megszületett,

az emlékév felgyorsította a darab létrejöttét. A Nemzeti Színház igazgatója bízik abban, hogy a Gulag virágai az egész országra és a határon túli településekre is eljut majd. Vidnyánszky Attila egyébként úgy érzi, személyesen is érintett:

Vidnyánszky Attila, a Gulag virágai rendezője. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A rendező szerint, ha elsőre kissé idegennek is tűnnek ezek a témák a színház világától, fontos, hogy ezek is helyet kapjanak egy színház programjában.

– mondta Vidnyánszky Attila.

A bemutató november 12-én lesz. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A rendező az előadás látványvilágáról is beszélt:

Országszerte látható lesz a darab. Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Országszerte látható lesz

A darab a fiú életén és a táborlakók november 7-ei előadásának történetén keresztül mutatja be a munkatábor borzalmas és ellentmondásos viszonyait. Elhangzanak a Gulag fájdalmas és gyönyörűséges, néha humoros versei, történetei, a kommunista realizmus csasztuskái, indulói és jelszavai, közben a néző elé tárul az a fantasztikus művészi teljesítmény, amelyet a Gulagra hurcolt emberek hoztak létre. A produkció bemutatóját november 12-én tartják a Nemzeti Színházban, a Kaszás Attila teremben. Az előadásban Földes László Hobo, Rácz József és zenészként Pál Lajos szerepel. A november 17-i előadás után közönségtalálkozót is tartanak. A Gulag virágai című előadást nemcsak a Nemzeti Színházban játsszák majd, hanem szerte az országban.