Halál a 4-es főúton

Vágólapra másolva!
Újabb halálos áldozata van a 4-es főúton történt hajnali balesetnek, az Országos Mentőszervezet Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezetője csütörtök reggel közölte, hogy a teherautó és a személyautó összeütközésekor az utóbbi sofőrje és egyik utasa a helyszínen meghalt, a harmadik utast életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Vágólapra másolva!

Csütörtök hajnalban a 4-es főúton Karcag és Kisújszállás között a 157-es kilométernél ütközött egy teherautónak egy személyautó. A korábbi hírek szerint a balesetben egy ember a helyszínen életét vesztette, ketten pedig megsérültek és a roncsok közé szorultak. Kardos József később azonban elmondta,

két ember halt meg a helyszínen.

S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője közölte: a teherautó túlméretes szállítmányt szállított, sofőrje nem sérült meg, a rakománynak sem lett baja.

A korábbi információk szerint a sérülteket a karcagi és a püspökladányi hivatásos, valamint a kisújszállási önkormányzati tűzoltók szabadították ki, majd átadták a mentőknek.

Az adott útszakaszon megszűnt a forgalomkorlátozás. Az MTI információi szerint az áldozatok román állampolgárok.