Dühroham után gyerekgyilkosság

gyerekbántalmazás, gyerekverés
Vágólapra másolva!
Mindent beismert az a ceglédi nő, aki a gyanú szerint halálra verte egyéves fiát. Ügyvédje szerint a nő soha nem bántotta korábban a kisfiút, sem a másik gyerekét. Hogy most miért verte meg olyan súlyosan, hogy abba a gyerek belehalt, egyelőre nem lehet tudni. 
Vágólapra másolva!

A padlóhoz verte egyéves gyerekét egy ceglédi nő, majd még ott is ütötte – írta a Velvet. A kisfiú belehalt a bántalmazásba.

A nő úgy tűnik, dührohamot kapott, ezután verte össze a gyereket.


A nő letartóztatásáról ma dönt a bíróság, a kihallgatás azonban már megtörtént. Ott semmit nem tagadott, részletes beismerő vallomást tett.

Rossz pszichés állapotban van, de ez természetes is – mondta az Origo kérdésére a nő ügyvédje.

Az elmeszakértő soron kívüli kirendelését azért kértem, hogy vizsgálják meg, hogy volt-e bármi, ami befolyásolhatta, nem azért, hogy nem beszámíthatónak nyilvánítsák” – tette hozzá Finta Eszter.

Hogy a nő a gyereket miért verte halálra, nem lehet tudni.

Finta szerint több dolog állhat a gyilkosság mögött. Ezek között a szülés utáni depressziót, illetve a terhesség miatti hormonális változásokat említette, illetve azt, hogy a család rossz anyagi körülmények között élt, a gyerek apja nagyon sokat dolgozott, így otthon alig tudott segíteni.

A gyermekrendszer nem gondoskodik megfelelő módon a terhes anyákról – ezt már Gyurkó Szilvia gyermekvédelmi szakember mondja. Szerinte

a védőnőnek nem csupán az lenne a dolga, hogy mondjuk a terhes nő vércukorszintjét ellenőrizze, hanem az is, hogy odafigyeljen, hogy hol jelentkezhet probléma.

Illetve arra, hogy az alváshiány hol okozhat problémát, illetve hogy a szülők kapnak-e segítséget az idősebb rokonoktól.

Dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi aktivista Fotó: Polyák Attila - Origo

Szerinte a gyerekvédelemnek már a terhesség alatt működnie kellene. Ahogy fogalmaz, „gyerekágy nélkül ellehet a gyerek, gondoskodó szülők nélkül viszont nem”.

Gyurkó Szilvia szerint sokat használt gondolat, hogy

„egy pofonba még senki sem halt be”,

illetve hogy

„engem is vertek, mégis rendes ember lettem”,

de mindkettő rossz irányba mutat, mondja. Ráadásul az utóbbi állítás ellenkezőjét bizonyítani sem lehet.

Egy kutatás szerint a szülők kétharmada elfogadottnak tekinti a fizikai erőszakot, és ugyanezt gondolja minden második gyerek is.


„Noha 2010 óta a törvény is tiltja, hogy megüssenek egy gyereket, ez a gyakorlatban nem mindig érvényesül. Megütni egy gyereket pont úgy tilos, mint adót csalni, előbbit mégis sokkal inkább tolerálják az emberek” – mondja a szakember.

„A felnövekvő generáció ráadásul azért is fogadja el a gyerekbántalmazást, mert azzal felmenti a szüleit. Pedig

Azok a felnőttek, akiket gyerekkorukban vertek, sokkal nehezebben kommunikálnak, sokkal inkább lesznek hajlamosak az agresszióra vagy az áldozatszerepre” – mondta a szakértő.