Háborús bűnök miatt tartóztattak le tíz horvátot Boszniában

Vágólapra másolva!
Tíz boszniai horvát férfit tartóztatottak le tegnap Boszniában, mert még a délszláv háború idején elkövetett háborús bűnökkel gyanúsítják őket. A letartóztatások tovább terhelik az utóbbi hónapokban egyre feszültebb bosnyák-horvát viszony.
Vágólapra másolva!

Tíz boszniai horvát férfit, közöttük a Horvát Védelmi Tanács (HVO), voltaképpen a boszniai horvátok által megalakított önvédelmi katonaság egy volt tábornokát állította elő a boszniai nyomozó és védelmi hivatal (SIPA) tegnap. A gyanú szerint az 1991-1995-ös délszláv háború idején,

1992 áprilisa és 1993 júliusa között háborús és emberiesség bűnöket követtek el a helyi szerbek ellen

az északkelet-boszniai Orasjében.

A boszniai horvát veteránok egyesülete szerint a lefogások a helyi horvátok megfélemlítésére irányulnak.

A horvát kormány kapcsolatba lépett az illetékes boszniai szervekkel, valamint Horvátország szarajevói nagykövetén keresztül is hangot adott aggodalmának – mondta Davor Ivo Stier horvát külügyminiszter.

A bosnyák–horvát viszony az utóbbi hónapokban feszültté tette a horvátországi választás, illetve a boszniai népszavazás. A kapcsolatok javítására tett kísérletnek tekinthető azonban, hogy Andrej Plenkovic új horvát miniszterelnök első hivatalos külföldi látogatása éppen Szarajevóba vezetett.