Beismerte, hogy megölte a kisfiát

Vágólapra másolva!
A ceglédi asszony kedden tett beismerő vallomást. A Híradó.hu írta meg, hogy a nyomozóknak azt mondta, idegességében ütötte meg a gyereket, egyébként hét hónapos terhes. A TV2 hírműsora, a Tények információja szerint férje azt mondta, még sosem bántotta. Úgy fogalmazott: "összejöhettek a dolgok", a kicsi talán "hisztirohamot" kapott.
Vágólapra másolva!

Vasárnap reggel azzal riasztották a mentőket egy ceglédi lakáshoz, hogy segítsenek egy másfél éves kisfiún. A baba nem lélegzett. Az orvos megpróbálta újraéleszteni, de nem sikerült. Az már a boncasztalon derült ki, hogy a gyerek fejét valaki többször megütötte. Az igazságügyi orvosszakértő szerint

abba halt bele, hogy agyonverték.

A rendőrök a gyerek 31 éves anyját gyanúsították meg a meggyilkolásával, akit hétfő este vittek be a Teve utcai rendőrpalotába. Kiderült, hogy hét hónapos terhes harmadik gyermekével. Az asszony kedden hajnalban ismerte be, hogy megölte a fiát.

Azt mondta a nyomozóknak, hogy ideges volt, ezért ütötte a fejét.

A fiú apja a TV2 hírműsora, a Tények újságírójának azt mondta, 10 éve vannak együtt a nővel, és még sohasem bántotta a gyermeküket. Úgy fogalmazott:

és valószínűleg dührohamot kaphatott a gyerekük vasárnap hajnalban, erre reagálhatott így a felesége. Ő maga nem volt a lakásban, mert egész éjjel dolgozott.

Az asszony ellen emberölés gyanújával indítottak eljárást, őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.