Kósa szerint terroristákat telepítene be Brüsszel

Interjú, Kósa Lajos, Szabadegyetem, Tusnádfürdő, Tusványos
Vágólapra másolva!
A Fidesz frakcióvezetője szerint el kell kerülni, hogy a betelepítéssel terroristák kerüljenek Magyarországra.
Vágólapra másolva!

El kell kerülni, hogy terroristákat telepítsenek Magyarországra – erről Kósa Lajos az állami tévében beszélt. A Fidesz frakcióvezetője azt is mondta, a vasárnapi kvótareferendumon "Magyarország megvédéséről van szó".

A népszavazás nem arról szól, hogy soha senkit nem engedünk be az országba, hanem arról, hogy

mi magunk dönthessük el, ki élhet velünk, nem "az EU soha, senki által meg nem választott bürokratái"

– mondta.

Kósa Lajos szerint mindig is lehetett tudni, hogy az emberáradattal terroristák is érkeztek, akik számát az egyes becslések 2-6 ezer közé teszik. Megdöbbentő szerinte, hogy ezek az emberek milyen mértékben telepedtek rá a migránshullámra.

Kósa Lajos szerint már eddig is 2-6 ezer terrorista érkezhetett az EU-ba Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A politikus riasztónak nevezte azt a képet, ami a minap az Országgyűlés általa vezetett szakbizottságában a terroristák logisztikai hálózatáról kirajzolódott. Ez szerinte azzal tört meg, hogy Magyarország kerítést, határzárt húzott déli határán.