Több száz bejelentés a Teréz körúti robbantásról

teréz körút király utca robbantó police.hu
Vágólapra másolva!
Magyarul beszélt a robbantás után az a férfi, aki a Teréz körúti merényletet elkövette a Bors szerint. A napilap azt is írja, a férfinak még ahhoz is volt hidegvére, hogy a robbantás után cipőt cseréljen. A Ripost szerint profi lehetett a robbantó.
Vágólapra másolva!

A Bors információi szerint a férfi a robbantás után ledobta a világos színű horgászkalapját, majd a dzsekije kapucniját húzta a fejére. Pontos terv szerint tett mindent, a cipőjét is lecserélte, és a Blaha Lujza tér felé sétált. Az egyik szórakozóhely előtt nekiment egy kidobónak, akitől tiszta magyarsággal elnézést kért.

Forrás: Police.hu

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Nagy Andrea az MTI-nek azt mondta: a robbantás ügyében

320 bejelentés érkezett a rendőrségi zöld számra, és 160 kamerafelvételt foglaltak le.

A bejelentéseket folyamatosan ellenőrzik, a kamerafelvételeket pedig elemzik. A szóvivő is megerősítette, amit mi is megírtunk: jelentkezett a rendőrség által közzétett videofelvételen látható nő, aki pár lépésre haladt el a robbantásban megsérült két rendőrtől.

A Ripost szerint a jelek arra utalnak, hogy profi lehetett a robbantó. A robbantás után dzsekijét is lecserélte, és arra is ügyelt, hogy cigarettája hamuja ne a földre hulljon, illetve, hogy elnyomott csikk se maradjon utána. Ezen ugyanis azonosítható nyomok maradhatnak.

Arról már tegnap is írtunk, hogy a budapestiek rettegnek a robbantás óta,

folyamatosak a riasztások.

Néhány napon belül le kellett zárni az egyik belvárosi utcát, de a Liszt Ferenc téren is bombariadó volt. Mindenhol magára hagyott táska okozta a riadalmat és ez történt ma is, a Margit hídon. A bombariadót követően a teljes hidat lezárták.

A robbantás után egy nappal a rendőrség egy videót tett közzé. Ezen látszik a férfi, aki a gyanú szerint a merényletet elkövette, és maga a robbantás is.