Orbán: Magyarország nélkül Európa mára már elesett volna

Orbán Viktor
Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
A kvótareferendumról, a kötelező betelepítés veszélyeiről és a közös európai hadseregről is beszélt Orbán Viktor a Lokálnak adott interjúban. A miniszterelnök emellett azt is elárulta, pelenkázza-e az unokáját, és győz-e szerinte a magyar válogatott Svájc ellen.
Vágólapra másolva!

Ha Magyarország nem teljesítette volna a kötelességét az illegális bevándorlással kapcsolatban, akkor Európa mára már elesett volna – mondta Orbán Viktor a Lokálnak adott interjúban.

– mondta a kormányfő. Úgy vélte, így még van esély feltartóztatni az önfeladást és a behódolást, és ezt "egyszer a magyarok javára fogják írni a történelemkönyvekben".

Orbán Viktor szerint Brüsszel nem tett le a kötelező kvótáról, sőt Forrás: MTI/AP/Ronald Zak

Azt mondta, a vasárnapi kvótanépszavazáson Magyarország és Európa jövője a tét. Kitért arra, hogy az Európai Bizottság nem vonta vissza a kvótacsomagját, sőt, azt a múlt héten megerősítette.

– mondta a kormányfő.

Orbán Viktor lányaival és feleségével Forrás: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor a Lokálnak beszélt arról is, hogy

mivel sok a hölgy a családjában, még nem volt alkalma pelenkázni az unokáját, de nem fog elrettenni a feladattól,

ha úgy alakul. Azt is elárulta, hogy a közelgő svájci–magyar meccs szerinte a magyar válogatott győzelmével ér véget.