Századvég: Tények és hazugságok a kvótanépszavazáson

A kényszerbetelepítés elleni népszavazáson való részvételre felhívó óriásplakát Debrecenben
Vágólapra másolva!
Infovideóban cáfolja meg a népszavazással kapcsolatos leggyakoribb hamis állításokat a Századvég Alapítvány, és egyúttal bemutatjuk a tényeket és elmondjuk az igazságot – erről beszélt az Origónak G. Fodor Gábor, az alapítvány elnökhelyettese. 
Vágólapra másolva!

A Századvég négyperces infovideót készített a népszavazási kampány hajrájára. G. Fodor Gábort, a Századvég Alapítvány elnökhelyettesét kérdeztük.

„Mindenki tudja, vasárnap népszavazás. Október másodikán Magyarország szavaz a Brüsszel által kezdeményezett kötelező betelepítési kvótáról. A népszavazással kapcsolatban rengeteg téves információ és

ami akadályozza a választókat a felelős döntés meghozatalában. Márpedig vasárnap nagy a tét, arról döntünk, hogy elfogadjuk-e, hogy az Európai Unió írja elő, kivel éljünk együtt, kiket engedjünk be hazánkba, vagy a döntés jogát megtartjuk magunknak" – mondta G. Fodor Gábor.

"A Századvég szerint fontos, hogy az emberek éljenek demokratikus jogukkal, és részt vegyenek a népszavazáson, mint ahogy az is fontos, hogy a tények birtokában hozzák meg döntésüket. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy rövid infovideóban cáfoljuk meg a népszavazással kapcsolatos leggyakoribb hamis állításokat, egyúttal bemutatjuk a tényeket, és elmondjuk az igazságot" – tette hozzá a Századvég Alapítvány elnökhelyettese.