Kikerült az intenzívről a robbantásban megsérült egyik rendőr

Vágólapra másolva!
Elhagyhatta az intenzív osztályt az egyik rendőr, aki a szombat éjjeli Teréz körúti robbantásban sérült meg – értesült a Híradó.hu.
Vágólapra másolva!

A portál érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság azt válaszolta, hogy stabil, kielégítő az állapota a Teréz körúti robbantásban megsérült két rendőrnek. Hozzátették, hogy

a férfi kollégájuk elhagyhatta az intenzív osztályt, munkatársnőjüket viszont továbbra is ott ápolják.

A főváros VI. kerületében, a Teréz körúton, a Király utcai kereszteződésben lévő egyik földszinti üzlethelyiségnél szombat éjjel történt robbantás, amelyben két rendőr megsérült.

A rendőrség közölte: a robbantás feltételezett elkövetője egy körülbelül 170 centiméter magas, 20-25 év körüli férfi, aki világos horgászkalapot, sötét vászondzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt. Papp Károly országos rendőrfőkapitány 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben.