Megszúrta saját kislányát, majd magát is

Vágólapra másolva!
Hétfőn dönthet a bíróság annak a lajosmizsei férfinak a sorsáról, aki négyszer mellkason szúrta egyéves kislányát, aztán magát is háromszor. 
Vágólapra másolva!

2015 őszén egy 31 éves férfi lajosmizsei otthonában élt 2014-es születésű kislányával, szüleivel és testvérével együtt. Élettársa májusban elhagyta, amit a férfi nem tudott feldolgozni, ezért rendszeres drogfogyasztóvá vált.

Négy napig kristályt szívott fel, amitől hallucinált, ideges, feszült volt, és azt gondolta, családtagjai meg akarják ölni.

Szeptember 10-én reggel magához vett egy 21 centis pengehosszúságú konyhakést, és a bal karjával magához ölelt

kislányának mellkasát legalább négyszer megszúrta, aztán saját mellkasát is háromszor.

A kislány életveszélyesen megsérült, de a szakszerű orvosi ellátásnak köszönhetően életben maradt. A Kecskeméti Járásbíróság vádirata szerint a férfi "testüregébe a kés nem hatolt be, amikor magát megsebesítette".

A kést szülei csavarták ki a férfi kezéből, majd értesítették a mentőket és a rendőrséget. A gyereket a körzeti orvoshoz vitték. Azt mondták neki, hogy üvegcserépbe esett. Mivel az orvos nem ismerte fel, hogy a sérülések szúrt-metszett jellegűek, csak letapasztotta a sebeket. De miután

a gyerek vért hányt, mentőt hívtak, így került a Szegedi Klinikára, ahol megmentették az életét.

A férfi ügyében várhatóan hétfőn dönt a bíróság.