Lázár: Ezt egyszer mindenkinek látnia kell

Firtl Mátyás; Stumpf István; Széchenyi István; Lázár János
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Széchenyi Emlékmúzeum megújult állandó kiállításának megnyitóján Nagycenken
Vágólapra másolva!
Minden magyar embernek élete során legalább egyszer illik elmennie a magyar nemzet legnagyobb zarándokhelyeire, amelyek egyike Nagycenk, Széchenyi István egykori otthona - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Széchenyi Emlékmúzeum megújult állandó kiállításának megnyitóján szerdán.
Vágólapra másolva!

A Széchenyi-család cenki birtoka a 19. századi modern magyar nemzet születésének egyik helyszíne, ahol nemzetformáló és korszakalkotó gondolatok születtek - mondta a miniszter a Széchenyi István (1791-1860) születésének 225. évfordulóján tartott kiállítás-megnyitón. Azt is mondta: nekünk, magyaroknak a nemzethez tarozás a 19. és a 20. században olyan hitünkké vált, amely képes bennünket összekapcsolni, függetlenül attól, hogy mit gondolunk a politikáról, milyen anyagi körülmények között élünk, képes összekapcsolni a 20. századot a 19. századdal, a határokon kívül rekedteket azokkal, akik a határokon belül élnek.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Széchenyi Emlékmúzeum megújult állandó kiállításának megnyitóján Nagycenken Forrás: MTI/Nyikos Péter

Haza és haladás

Kiemelte: Széchenyi István életét két nagy ügynek szentelte, a haza és a haladás ügyének. A miniszter szavai szerint a legnagyobb magyarként tisztelt Széchenyi István példája és szellemisége is bizonyítja, hogy a haza és a haladás ügye

nem ellentétesek

egymással. Lázár János szerint miközben valaki leteszi a voksát a modernizáció, a változás, egy új államberendezkedés mellett, az nem jelenti azt, hogy közben feladná a haza ügyét. Szerinte az elmúlt 200 évben a legsikeresebb és legjobb évek azok voltak, amikor az ország vezetése képes volt a haza és a haladás ügyét összekötni egymással.

Szent helyek

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette: figyelemre méltó párhuzam figyelhető meg a Szózat sorai és Széchenyi István életműve között. Lázár János elmondta, hogy november 3-án a Magyar Tudományos Akadémián 80 év után először lesz látható a Szózat eredeti kézirata. Hangsúlyozta: nehezen elképzelhető számára, hogy valaki hiányérzet nélkül vallja magát magyarnak, ha nem tudja a Himnuszt és nem ismeri a Szózatot, nem olvasta Petőfit vagy nem járt olyan "szent" helyeken, mint Ópusztaszer, Székesfehérvár, az Országház vagy éppen Nagycenk.

Hozzátette: a kormány eddig is sokat tett azért, hogy nemzeti emlékhelyeinket méltó módon helyreállítsa és gondozza, ezért döntöttek úgy, hogy Széchényi Ferenc és Széchenyi István előtt tisztelegve a következő években 3 milliárd forintot fordítanak Nagycenkre.

Állandó kiállítás

A Széchenyi-kastélyegyüttesben megújult állandó kiállítás a család történetét és Széchenyi István életútját, munkásságát mutatja be. Látható a tárlaton például a gróf saját kezű rajza, számos használati tárgya. Kiállítanak több Széchenyi Istvánt bemutató festményt, grafikát, valamint a tevékenységét illusztráló tárgyakat, közöttük olyanokat, amelyeket eddig a közönség még nem látott.