Hét évet kapott az erőszakos dohánybolt-fosztogató

Vágólapra másolva!
Jogerősen hét év börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt az abonyi férfit, aki társaival 2014-ben több dohányboltot is kifosztott, az egyik helyen pedig életveszélyesen megsebesítette az őt tetten érő embert.
Vágólapra másolva!

A férfi és a társai 2014 tavaszán határozták el, hogy trafikokba fognak betörni, és abból szereznek pénzt, hogy eladják a dohányt. A településekre (Jobbágyiba, Fischerbócsára, Hajósra, Szurdokpüspökibe és Tiszaalpárra), amelyeket a férfi választott ki, házilag készített maszkot, fekete ruhát és a betöréshez szükséges szerszámokat vittek magukkal.

A feladatokat megosztották egymást közt. Amíg az egyikük vezetett, a másik a szerszámokat cipelte és a bolton kívül figyelt, a most elítélt férfi pedig különböző módszerekkel - falbontás, ablakkibontás, lakatlevágás, ajtókifeszítés - bejutott az üzlethelyiségekbe. Előfordult, hogy megzavarták őket, így zsákmány nélkül távoztak, máskor több százezer forintnyi árut is elvittek magukkal.

2014. június 28-án éjszaka ketten utaztak Bócsára, ahol olyan épülethez mentek, amelyben több üzlet is volt. A vádlott előbb egy műkörmöshöz tört be, ahonnan 183 ezer forintnyi kozmetikumot vitt magával, majd a szomszédos trafikban 877 ezer forint értékű dohányárut lopott a kávéautomata felfeszítésével szerzett tízezer forintnyi apró mellett.

Megszólalt a riasztó. Először egy szomszédban lakó férfi, majd több ember is a nyomukba eredt. A szomszéd utolérte a tolvajt, de a menekülő férfi előbb ököllel, majd zseblámpával, egy fűkaszával, végül egy betonvassal is megütötte és elment. A férfinek betört a koponyája, az életét idegsebészeti műtéttel sikerült megmenteni.

A táblabíróság hét évre ítélte a férfit. Társait a Kecskeméti Törvényszék korábban jogerőssé vált ítéletében másfél év, illetve egy év tizenegy hónap felfüggesztett börtönnel sújtotta.