MSZP: a kormány vállalja át a szemétszállítási díjat

kukás, szemetes, szemétszállítás, FKF
Vágólapra másolva!
Az MSZP szerint a kormánynak át kell vállalnia a lakosságtól egy negyedéves szemétszállítási díjat, amiért az általa létrehozott állami cég nem képes időben kiküldeni az előző negyedévi számlákat.
Vágólapra másolva!

Heringes Anita, a szocialista párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az április elsején létrehozott Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. augusztus végéig nem volt képes kiküldeni az előző negyedéves számlákat a lakosságnak.

Mivel lassan már a következő negyedévi számla lenne aktuális, a képviselő azt mondja, az emberek joggal aggódnak, hogy egy hónapon belül kell majd befizetniük a féléves szemétdíjat.

Költekezésben, pénzpazarlásban már jobban teljesít a cég a politikus szerint, hiszen havonta mintegy 3,5 millió forintért bérel magának irodát a belvárosban, csaknem 24 millió forint bért fizet ki 58 embernek, ami átlagosan 410 ezer forintos bért jelent, úgy, hogy nem végzik el a dolgukat.

Az MSZP szerint ez tisztességtelen és méltánytalan egy olyan cégtől, amelynek kizárólag a számlák kezelése a dolga, ráadásul monopolhelyzetben van.