Három ellenzéki párt összefogott a kvótanépszavazás ellen

Vágólapra másolva!
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) és a Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusai arra kérik a választókat, hogy október 2-án minél többen maradjanak otthon. Véleményük szerint az, aki nem megy el szavazni, valójában a kormány és a miniszterelnök ellen szavaz.
Vágólapra másolva!

Vasárnapi budapesti sajtótájékoztatójukon az Együtt elnöke emlékeztetett arra, hogy a három párt a Bokros Lajos vezette MoMa felkérésére közösen indított kampányt, és közös óriásplakátokat készítenek. Szigetvári Viktor azt mondta, meggyőződésük, hogy a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök "minden gátlását levetve, a mi pénzünket ellopva hazudik" Európáról, a menedékkérőkről és arról, hogyan lehet biztonságot és együttműködést teremteni Magyarországon, illetve a kontinensen.

A három párt közös plakátjára utalva, amelyen a "Hülye kérdésre ez a válasz!" felirat alatt

a jobb keze középső ujját felmutató nő és férfi látható,

azt mondta, a válasz a távolmaradás, az, hogy beintünk ennek a kormánynak, egyenes, józan beszéddel.

Tordai Bence, a PM szóvivője többek között arról beszélt, hogy

a három párt szerint az európai közösséget nem az elzárkózó, egymással versengő nacionalizmus teszi erőssé,

hanem az, ha "egyszerre fejlesztjük a magyar és az európai identitásunkat" - mondta.

Pusztai Erzsébet, a MoMa alelnöke szerint az elmúlt hónapokban egyre több ember veszi észre a "gátlástalan harácsolást", ahogy azt is, hogy a kormánynak nincsenek megoldásai a mindennapi élet fontos problémáira. Azt is bejelentette, hogy jövő vasárnap a MoMa nagygyűlést szervez a Kossuth térre.

A Fidesz közleményben reagált arra, hogy a három párt bojkottra szólít fel. Azt írják, hogy a népszavazáson Magyarország jövőjéről, és benne a saját jövőjéről, a családja és a települése jövőjéről kell dönteni, nem a pártokról, nem a politikusokról. Szerintük Brüsszelben egyre konkrétabb és veszélyesebb döntések születnek a bevándorlók betelepítéséről, és ha a brüsszeli kvótacsomag életbe lép, akkor a magyar településekre is ezrével telepítik be a migránsokat. Ezért arra kérik a magyarokat, hogy szavazzanak nemmel, az ellenzéki pártokat pedig arra, hogy pártpolitikai csatározás helyett válaszoljanak őszintén arra, hogy igent vagy nemet mondanak a kényszerbetelepítésre.