Kezdődhetnek a tárgyalások a járulékcsökkentésről

munkaidő, illusztráció
Vágólapra másolva!
Szeptember végén kezdődhetnek a tárgyalások a kormány járulékcsökkentési terveiről, aminek a munkaadói és a munkavállalói szervezetek is örülnek, ám máshogy képzelnék el a megvalósítást.
Vágólapra másolva!

A munkaadói és munkavállalói szervezetek is üdvözölték a kormány járulékcsökkentési terveit, a tárgyalások a terhek mérsékléséről szeptember végén kezdődhetnek – tudta meg a Magyar Idők.

A lap szerint

az informális egyeztetések már folynak, de nem lesz könnyű a megegyezés,

mert a szakszervezetek a munkavállalók költségeit, míg a munkaadók a saját járulékaikat csökkentenék.

A munkát terhelő járulékok mérséklésére készül a kormány Forrás: AFP/Sigrid Olsson

A Magyar Idők úgy tudja, az egyik felvetett javaslat szerint kézenfekvő lenne, ha a bérnövekményre nem vetnének ki járulékot, vagy ha e járulék mértéke jóval alacsonyabb lenne a növekménynél.

Nemrég Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette be, hogy a közterhek csökkentése keretében mérséklik a járulékokat, az őszi adótörvény-csomagban lesznek is ezt érintő javaslatok.