Ifj. Lomnici Zoltán: Lesz következménye a népszavazásnak

Lomnici Zoltán felirat Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS plakát SZEMÉLY szóvivő TÁRGY
Budapest, 2016. május 7. Ifj. Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) közjogi kabinetjének vezetője sajtótájékoztatót tart a fővárosi Európa Pontnál 2016. május 7-én. A sajtótájékoztatót az Európai Bizottság javaslata kapcsán tartották, amelynek elfogadása esetén a tagállamoknak negyedmillió eurót kellene fizetniük minden be nem fogadott migráns után. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A kötelező betelepítési kvótáról szóló népszavazás ügydöntő lesz, ami azt jelenti, hogy valamilyen jogalkotási aktusra kötelezi a kormányt – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Civil Összefogás Fórum szóvivője a 888.hu-nak adott interjújában arról is beszélt: egy érvényes és eredményes népszavazásnak morális következménye is lesz azokra nézve, akik a szavazás megtagadására, illetve a szavazólapok „megszentségtelenítésére” szólítottak föl.
Vágólapra másolva!

Ha a nemek győznek egy érvényes referendumon, az kötelezi a parlamentet, hogy jogalkotási lépéseket tegyen az ügyben – nyilatkozta ifj. Lomnici Zoltán a 888.hu-nak.

Ez a jogalkotási aktus belföldre vonatkozik majd, de az alkotmányjogász szerint majdnem biztos, hogy meg fog születni a menekültek kötelező tagállami elosztásáról szóló európai uniós rendelet.

Ez esetben a magyar és az uniós szabályozás között összeütközés alakul ki. A CÖF szóvivője szerint azonban az Alkotmánybíróság előtt van egy ombudsmani beadvány, amely arról szól, hogy ne lehessen végrehajtani a magyar Alaptörvény emberi jogi passzusaiba ütköző rendelkezéseket, márpedig a kötelező csoportos betelepítés is ilyen lehet.

Ifj. Lomniczi Zoltán szerint a népszavazás nemzeti ügy, nem pártpolitikai Forrás: MTI/Mohai Balázs

Ez lehet a közjogi következménye egy érvényes népszavazásnak, de lesz politikai is Lomnici szerint, hiszen

eddig minden népszavazásnak volt következménye az unióban,

legutóbb éppen a britek kilépési szándékának. Lomnici úgy véli, demokratikus keretek között nem tartható az az elitista brüsszeli politika, hogy sorsfordító kérdéseket nem szabad az emberekre bízni, mert a többség nem rendelkezik ehhez megfelelő szellemi ítélőképességgel. Másrészről egyre inkább a kétsebességes Európa felé haladnak a dolgok szerinte, ahol – mint fogalmazott Lomnici – „a Lajtától nyugatra van az elit Európa, keletre pedig a szolganemzetek”.

A CÖF szóvivője arról is beszélt, hogy szerinte politikai haszonszerzés, amikor ellenzéki pártok arra buzdítanak, hogy az emberek maradjanak otthon október 2-án, ugyanis

szerinte egy olyan kérdésben kell dönteni, amely évtizedekre meghatározza a nemzet sorsát.

A migrációs hullám kezelése és a benne rejlő biztonsági kockázat nemzeti és nem pártpolitikai kérdés – mondta.

„Persze lesz morális következménye is egy érvényes és eredményes referendumnak. Akik a bojkottra szólítottak fel, akik a szavazólapok megszentségtelenítésére buzdítottak, akik minden erejükkel azon dolgoztak, hogy ez a népszavazás ne jöjjön létre, azok feláldozták demokratikus elveiket a politikai haszonszerzés oltárán, majd le kell vonniuk a szükséges következtetéseket” – mondta ifj. Lomnici Zoltán.