Gyerekei előtt gyilkolhatták meg a nyíregyházi nőt

2016. 09. 09. Fegyver Fegyverrel elkövetett Friss utca Féltékenység Gyilkosság Gyilkosság helyszíne Ház Megölte Nyíregyháza Orvos Román orvos Szerelem Szerelemféltés
Vágólapra másolva!
Zárkózott ember volt az augusztus végén, Nyíregyházán meggyilkolt nő – legalábbis ezt mondják róla a helyiek. És azt is, hogy úgy tudják, a nőt a gyerekei előtt lőtte le a román orvos, aki a nő férjét is meglőtte, ő azonban túlélte a támadást. 
Vágólapra másolva!

A gyilkosság helyszíne, a Friss utca hét kilométerre van Nyíregyháza belvárosától. Autóval – ha nincs dugó –, nagyjából negyedórás út. Igazi kertvárosi rész, rendezett, szép utca, kivétel nélkül szép házakkal.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Még az előbb említett rendezett területnél is elegánsabb az a rész, ahol a gyilkosság történt, a telkeken kizárólag új, méregdrága, vadonatúj házak álnak. Az utca közepén tábla, rajta a felirat: magánterület. Hogy ezt nyomatékosítsák, a táblától néhány méterre szalagkorlát is áll. Ide autóval nem lehet behajtani.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A legnyugodtabb környéken gyilkolt az orvos

Aki kocsival akar idejutni, nagyot kell kerülnie, és a Friss utca másik végéről kell behajtania. A ház mellett, ahol a gyilkosság történt, üres telek áll, a kerítés azonban már kész. Minden bizonnyal hamarosan ott is elkezdődik az építkezés.

„Ez Nyíregyháza legnyugodtabb és legbiztonságosabb része” – mondja egy férfi, akit a gyilkosságról kérdezek.

Többet azonban nem tud, és láthatóan nem is akar az egészről beszélni.

Egy idős nő azonban készségesen beszél kameránk előtt. Igaz, amit tud, nem sok:

– mondja. „Meg hát a szalagkorlát” – teszi hozzá.

Azt is mondja,

a gyilkosság után többen látták az orvost biciklivel elmenni.

A házba a gyilkosság után egy szomszéd ment be, a gyerekek sírását hallva.

A család két gyereke ugyanis minden bizonnyal végignézte azt, ahogy a román orvos – aki közel harminc éve Magyarországon dolgozott – megöli az anyjukat, és fejbe lövi az apjukat.

A férj túlélte

A férfi túlélte, de súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba. A kórház vezetői arra hivatkozva, hogy a férfi hozzátartozói erre külön kérték őket, nem adtak információt az állapotáról,

információink szerint azonban túl van az életveszélyen, de teljes életet már nem fog tudni élni.

Minden bizonnyal csak kerekesszékkel tud majd közlekedni.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

– mondja egy szintén az utcában lakó nő.

Úgy tudjuk, akárcsak a nőt, a férjét is közvetlen közelről lőtte fejbe a férfi.

Hogy mi történhetett odabent, a szomszédok egymástól tudták meg. Mindenkinek volt egy részlete az előzményekről. Például az, hogy

a gyerekek ismerték a támadót.

Az előbb már idézett nő azt is mondja, nagyon megijedtek a történtek után. A gyilkossággal gyanúsított férfit ugyanis akkor még nem fogták el, így

Ráadásul azt akkor már mindenki tudta, hogy fegyver van nála. A legtöbben be is mentek a házukba, és kulcsra zárták az ajtajukat.

Ahogy azt az Origo is megírta, a gyilkossággal gyanúsított férfit végül Romániában fogták el. Autójával, egy Daciával menekült oda.

Forrás: MTI/Balázs Attila

Nem akarta, hogy Magyarországon temessék el

Miután elfogták, azt mondta,

azért ment Romániában, hogy ott öngyilkos legyen,

és – ahogy fogalmazott – román földbe kerüljön.

Információink szerint azonban sokkal inkább az áll a menekülés hátterében, hogy

nem akart románként magyar börtönbe kerülni.

Ott ugyanis állampolgársága miatt, és azért, mert egy magyar nőt gyilkolt meg, rengeteg atrocitás, akár bántalmazás is érheti.

Boros János – aki közel negyven évig dolgozott börtönpszichológusként – azt mondja,

Ennek ellenére, persze, nem zárhatók ki” – teszi hozzá.

A férfi előzetes letartóztatásáról végül a román bíróság döntött, és el is rendelte. A tárgyalás után a román lapok azt írták, a gyilkossággal gyanúsított férfi beismerte, amit tett. Azt azonban tagadta, hogy készült rá.

„Huszonnyolc éve élek Magyarországon, de igazi román vagyok. (...) Azt terveztem, hogy hazajövök, és öngyilkos leszek, de a rendőrök gyorsabbak voltak” – idézték.