Tízmilliós bútorokat követel Mikolától a volt felesége

Mikola István
Vágólapra másolva!
Tízmilliós antik bútorokat követel vissza Mikola István külügyi államtitkártól a volt felesége.
Vágólapra másolva!

Több mint egy éve elváltak, de azóta sem történt vagyonmegosztás, sőt a nő állítása szerint még saját vagyontárgyait sem kapta vissza – írta a Blikk.

Volt felesége szóban és hivatalos levelekben kérte a bútorokat Mikola Istvántól, de hiába Forrás: MTI/Soós Lajos

A lap szerint Fülemen Róza a politikus testvérénél, Lajosmizsén tárolt bútorokat szeretné visszakapni, egyebek mellett egy biedermeier asztalt, fotelt, fali órát, egy szalongarnitúrát, egy hatalmas antik tükröt, valamint egy XIV. Lajos korabeli intarziás író-szekretert.

Volt felesége szerint Mikola ellentmondásba keveredik saját magával: egyszer elismeri, hogy a bútorokat jóval házasságuk előtt vette exfelesége, ám

azért tart igényt rájuk, mert közösen használták őket, és a felújításukhoz is hozzájárult anyagilag.

Másszor arról beszél, hogy Fülemen Róza bármikor elviheti a tárgyakat, ám eddig nem kereste meg őt emiatt.

A nő állítása szerint többször kérte hivatalos levélben és szóban is volt férjét, hogy adja vissza a bútorokat, de ez nem vezetett eredményre.

Még feljelentést is tett lopás miatt,

de a nyomozást megszüntették. Igaz, a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség határozata szerint nem cáfolható, hogy Mikola István „a volt házastársa különvagyonába tartozó dolgokat szállíttatott el házastársi életközösségük felszámolását követően testvérétől, mely dolgok jellegüknél fogva lopás bűncselekményének elkövetési tárgyai lehetnek”.

Szerettük volna megtudni, mit gondol Mikola István az ügyről, ám a Külügyminisztérium sajtóosztályán keresztül csak annyit közölt: „volt felesége sajtóban megfogalmazott vádaskodásaival nem kíván foglalkozni”.